Még nem regisztráltam

Kult

Ganxsta Zolee, Saiid, Sub Bass Monster – old school magyar rapperek

Anna Csákó

Véletlenül sem hívnánk ki magunk ellen a magyar nyelvhez szelídült hiphop előadókat, ezért szigorúan azokra szűkítettük a kört, akik szólózenészként is tevékenykedtek pályafutásuk során, aminek gyökerei az ezredforduló előtti évekig nyúlnak vissza – és akiknek a száma még így is bőven meghaladja a listán látható tízet.

Te kit hallgatsz közülük?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

36 szavazat.

Funktasztikus

A mezőkövesdi rapper az első önálló lemezét 1997-ben adta ki. Bár a bulvárt kerüli, gyakran ír társadalomkritikus szövegeket és részt vesz közéleti eseményeken.

Sub Bass Monster

Máté Szabolcs, tehát Sub Bass Monster a 2000-es évek egyik legkeresettebb hazai hiphop előadója volt, aki még mindig megkerülhetetlen hivatkozási alap a zenei közegében.

Bobafett

A nyíregyházi rapper számaiban visszatérő elem, hogy a világ mely pontján éppen mit csinál – egy ideje Tel-Avivban él kutyájával, Jancsikával.

Bankos

A rapper többek között Az Idő Urai formáció tagjaként és a Kriminal Beats kiadó egyik alapítójaként az ezredfordulós underground hiphop közeg máig elismert szereplője.

Busa Pista

Busa István az Irie Maffia zenekar oszlopos tagja, emellett pedig számos előadóval dolgozott együtt, valamint több szólólemezt is kiadott.

Bobakrome

Bobakrome 1988-tól kezdődően fel-feltűnik a hazai hiphop közegben, hol szólószámaival, hol másokkal együttműködve, miközben létrehozta a mai napig frissülő Wacuumairs weboldalt, hogy mindenkitől függetlenül tehessen közzé ingyen letölthető albumokat.

Ganxsta Zolee

A Döglégy becenéven is ismert rapper évtizedek óta a Ganxsta Zolee és a Kartel formáció tagjai, de talán a zenéjénél is többen ismerik film-, sorozat- és bulvárszereplései miatt.

Mr. Busta

Kordik Zsolt, azaz Mr. Busta szólózenéi mellett számos más előadóval és együttessel dolgozott együtt, illetve megalapította a Real Trill Music kiadót.

Saiid

Süveg Márk nevéről két dolog jut azonnal eszünkbe:

  1. az Akkezdet Phiai formáció, amelyben Závada Péterrel készítettek olyan minőségű számokat, amik szó szerint egy érettségi tételként is megállják a helyüket.
  2. Illetve a magyarországi slam poetry mozgalom, amelynek az egyik fő arca volt.

Dopeman

Zenei pályafutása Ganxsta Zolee-val együtt robbant be a 90-es években, és az elmúlt évtizedek során gyakran keveredett összetűzésbe más zenészekkel, illetve közéleti szereplőkkel.

    • Szoky, Annuskám, Bebepiskóta – gasztrovloggerek, akikkel együtt főzhetünk a családnak

      Szoky, Annuskám, Bebepiskóta – gasztrovloggerek, akikkel együtt főzhetünk a családnak

      126 szavazat

      Nem tudod, hogyan kezdj neki egy ételnek, vagy csak megerősítésre vágysz egy receptet illetően? Irány a YouTube! Számos gasztrocsatorna vár egészen a hagyományos ételeket bemutatóktól az újhullámosokig.

    • Zállatorvos, Vászonzsákoslány – A legjobb magyar YouTube-csatornák tanuláshoz

      Zállatorvos, Vászonzsákoslány – A legjobb magyar YouTube-csatornák tanuláshoz

      263 szavazat

      Az autodidakta módon történő tanuláshoz ma már könyvek helyett a YouTube végtelen mennyiségű videóihoz is nyúlhatunk.

    • Hazai zenei fesztiválok 2023-ban

      Hazai zenei fesztiválok 2023-ban

      315 szavazat

      Ha magyarországi nyári programokról beszélünk, megkerülhetetlenek a zenei fesztiválok. Hazánk számos világszínvonalú eseménynek ad otthont, amelyek olyan sokrétűek, hogy mindenki találhat köztük kedvére valót.

    • A legjobb budapesti fagyizók

      A legjobb budapesti fagyizók

      356 szavazat

      Megjött a jó idő, közeledik a nyár – ez egyet jelenthet, itt az ideje fagyizni menni! De hogy hova? Megnéztük a budapesti fagyizók Google-értékeléseit, és az alábbi tizenöt hely mind kiváló pontszámokkal rendelkezik.

    • A legélhetőbb budapesti kerületek

      A legélhetőbb budapesti kerületek

      120 szavazat

      Az évek során folyamatosan változtak a fővárosunk kerületeinek határai, jelenleg 23 kerületből áll Budapest.

    • A legjobb magyar stand up humoristák

      A legjobb magyar stand up humoristák

      568 szavazat

      Ha a legjobb magyar humorista kérdése merül fel, sokan a mai napig rögtön rávágják válaszként, hogy a Hofi az. Ha az ő helyét a dobogó legfelső fokán nem is veszélyezteti senki, a fiatalabb generációnak is megvannak a méltán népszerű képviselői.

    • A legjobb beszélgetős YouTube-csatornák

      A legjobb beszélgetős YouTube-csatornák

      218 szavazat

      A televíziózás elöregedését semmi se jelzi jobban annál, mint hogy rengeteg korábban tévésnek számító műfaj az internetre költözött át. Politika, közélet, bulvár – legyen bármilyen téma és célközönség, a különböző YouTube-csatornák óriási nézettséggel mennek nálunk is.