Még nem regisztráltam

Életke

Modellek, politikai aktivisták, brandépítők – a legtipikusabb felhasználók a közösségi médiában

Anna Csákó

Toplistánkban a legtipikusabb felhasználói magatartásformákat mutatjuk, amelyekkel a közösségi médiában találkozhatunk. Természetesen ezek a kategóriák átjárhatóak, valamint a rendszerezésük szubjektív szempontok alapján történt.

Te melyikben ismersz magadra?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

6 szavazat.
Maskot / Getty Images

Megfigyelők

Sosem kommentelnek, sosem lájkolnak, sosem osztanak meg semmit, és többnyire csak kapcsolattartásra használják a fiókjaikat, amelyeknél külön erőfeszítésükbe kerül az is, hogy legalább egy darab fotón felismerhetőek legyenek.

Andrii Lutsyk/ Ascent Xmedia / Getty Images

Utazók

Látszatra olyan, mintha egész évben nyaralnának, hiszen a néhány napos kikapcsolódásokról készült tengernyi fényképeket szinte egyesével osztják meg nap nap után.

LWA / Getty Images

Családosok

Habár vannak távolabbi ismerőseik – akár olyanok is, akikkel sosem találkoztak –, úgy kezelik a közösségi médiát, mintha az a családi fotóalbumuk lenne, mi pedig rendszeresen információhoz juthatunk a teljes rokonság hogylétéről.

Yana Iskayeva / Getty Images

Brandépítők

A közösségi médiát reklámfelületként használják, ahol minél szélesebb közönséghez kívánják eljuttatni a terméküket – kifejezetten akkor, ha a termék egyenlő saját magukkal.

Kanawa_Studio / Getty Images

Aggódók

Bármilyen katasztrófa történjék a világban, általuk értesülni fogunk róla, ahogy arról is, ha az ország másik felében találtak egy magára hagyott kismacskát.

Jena Ardell / Getty Images

Boomerek

Általában nagyon kedvesek: mindenkit felköszöntenek a névnapjukon, nap elején jó reggelt kívánnak, és bármelyik vadidegen ember halálhírének láttán részvétüket fejezik ki az egész család számára, illetve rendszeresen aggódnak amiatt – és ezt hosszú posztokban jelzik –, hogy ellopják az adataikat, az algoritmusok elrejtik előlük a barátaik posztjait vagy hirtelen törlődik a profiljuk.

Tim Robberts / Getty Images

Modellek

Számukra ezek a felületek önarcképcsarnokként funkcionálnak, ahová minden nap feltölthetik az új fények és hátterek mellett készült szelfijeiket.

Flashpop / Getty Images

Partiarcok

Minden eseményt bejelölnek, és az Instagram-sztorijukban hangos zene és villódzó fények fogadják az ismerőseiket.

Estradaanton / Getty Images

Konyhatündérek

Általában üzleti cél nélkül, maguk és a környezetükben élők örömére receptkönyvként tekintenek a közösségi médiára, ahol szívük szerint az összes ismerősükkel megkóstoltatnák az aznapra készített háromfogásos ebédjüket, valamint rávennék őket arra, hogy kövessék az általuk kipróbált diétát.

nomadnes / Getty Images

Fake profilok

Leginkább politikai trollkommentelők és ázsiai szexmunkásnak álcázott csalók alkotják ezt a csoportot, de találhatunk köztük segítségért kiáltó arab hercegeket és életünk bizniszét ígérő jó barátokat is.

Rawpixel / Getty Images

Politikai aktivisták

Valamelyik párt elkötelezett híveiként lelkesen osztják meg a közélet napi aktualitásait a velük azonos nézeteket vallók buborékjának.

    • Szoky, Annuskám, Bebepiskóta – gasztrovloggerek, akikkel együtt főzhetünk a családnak

      Szoky, Annuskám, Bebepiskóta – gasztrovloggerek, akikkel együtt főzhetünk a családnak

      126 szavazat

      Nem tudod, hogyan kezdj neki egy ételnek, vagy csak megerősítésre vágysz egy receptet illetően? Irány a YouTube! Számos gasztrocsatorna vár egészen a hagyományos ételeket bemutatóktól az újhullámosokig.

    • Zállatorvos, Vászonzsákoslány – A legjobb magyar YouTube-csatornák tanuláshoz

      Zállatorvos, Vászonzsákoslány – A legjobb magyar YouTube-csatornák tanuláshoz

      263 szavazat

      Az autodidakta módon történő tanuláshoz ma már könyvek helyett a YouTube végtelen mennyiségű videóihoz is nyúlhatunk.

    • Hazai zenei fesztiválok 2023-ban

      Hazai zenei fesztiválok 2023-ban

      315 szavazat

      Ha magyarországi nyári programokról beszélünk, megkerülhetetlenek a zenei fesztiválok. Hazánk számos világszínvonalú eseménynek ad otthont, amelyek olyan sokrétűek, hogy mindenki találhat köztük kedvére valót.

    • A legjobb budapesti fagyizók

      A legjobb budapesti fagyizók

      356 szavazat

      Megjött a jó idő, közeledik a nyár – ez egyet jelenthet, itt az ideje fagyizni menni! De hogy hova? Megnéztük a budapesti fagyizók Google-értékeléseit, és az alábbi tizenöt hely mind kiváló pontszámokkal rendelkezik.

    • A legélhetőbb budapesti kerületek

      A legélhetőbb budapesti kerületek

      120 szavazat

      Az évek során folyamatosan változtak a fővárosunk kerületeinek határai, jelenleg 23 kerületből áll Budapest.

    • A legjobb magyar stand up humoristák

      A legjobb magyar stand up humoristák

      570 szavazat

      Ha a legjobb magyar humorista kérdése merül fel, sokan a mai napig rögtön rávágják válaszként, hogy a Hofi az. Ha az ő helyét a dobogó legfelső fokán nem is veszélyezteti senki, a fiatalabb generációnak is megvannak a méltán népszerű képviselői.

    • A legjobb beszélgetős YouTube-csatornák

      A legjobb beszélgetős YouTube-csatornák

      218 szavazat

      A televíziózás elöregedését semmi se jelzi jobban annál, mint hogy rengeteg korábban tévésnek számító műfaj az internetre költözött át. Politika, közélet, bulvár – legyen bármilyen téma és célközönség, a különböző YouTube-csatornák óriási nézettséggel mennek nálunk is.