A zenélő, a hangosan szexelő és a kopácsolós – szomszédtípusok, akiktől falra mászunk a panelban

Bármilyen hihetetlen, egy többemeletes lakóházban mindig lesz legalább egy ember, aki éppen felújít vagy bútort szerel. Ugyan a fúrás és kopácsolás hangjai napközben is elég kellemetlenek, vannak, akik már a hajnali órákban szeretik elkezdeni a barkácsolást, akár hétvégén is.

Legyen szó gyerekről vagy felnőttről, egyaránt őrjítő tud lenni, ha a felettünk lakó úgy közlekedik, mint egy elefánt.

A legtöbb baráti társaságban van olyan személy, aki szinte csak kiabálva képes beszélgetni. Megesik viszont, hogy ezen illető éppen a szomszédunkban lakik, és ha nem elég vastagok a falak, akaratunk ellenére is értesülhetünk élete történéseiről.

Időnként mind elejtünk ezt-azt, legyen szó kisebb, vagy éppen nagyobb súlyú tárgyakról. Akadnak viszont olyan szomszédok, akiknek mintha valahogy minden ki akarna esni a kezükből: lehetőleg a hajnali, vagy éppen a késő esti órákban.

Klasszikus filmes sztereotípia, hogy a szomszéd gyereke hangszert kap a születésnapjára, amit utána mindenki hallgathat. A való életben viszont kevésbé vicces, amikor minden este hat órakor felcsendül mellettünk a dob, furulya vagy trombita hangja.

Kifejezetten frusztráló, amikor egy szomszédos lakásból átdübörgő zene zavarja meg az esti pihenésünket, amihez esetenként némi óbégatás is társul. Minél több vendége van az illetőnek, annál kellemetlenebb a helyzet – főként, ha hétköznapokon művelik mindezt.

Kártevők szempontjából csupa öröm, ha a körülöttünk élők rendben tartják a lakásukat, ha viszont túlzásokba esnek, már kevésbé. Akadnak olyan fanatikus tisztaságrajongók, akik képesek akár az esti, vagy netán a kora hajnali órákban is porszívózni, nem beszélve azokról, akik olyan későn is simán elindítják a mosógépet, hogy a centrifuga még éjszakába nyúlóan rázhatja az egész emeletet.

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint mikor az ember álomra hajtaná a fejét, de a szomszéd lakásban élő pár akkor kezd bele a turbékolásba. Hát még ha nyitott ablaknál is teszik!

Állatbarátok és kevésbé nagy rajongóik is egyetérthetnek abban, hogy egy magára hagyott házi kedvenc nyüszítését nem túl kellemes hallgatni – hasonlóan nem nagy öröm az sem, ha az esti órákban kell időről időre „élveznünk” a lépcsőházban visszhangzó kutyaugatás szimfóniáját.

Időnként nem baj, ha a ház tősgyökeres lakói nyitott szemmel járnak, de van az a pont, amikor már kezd nemkívánatossá válni az érdeklődésük. „Ki maga? Kihez jött? Mióta lakik itt?” – sorakozhatnak egymás után a nekünk, vagy éppen a hozzánk érkezőkhöz intézett kérdések, amiket gyanakvó pillantások kísérnek.

Bármennyire is a pontosság híve az ember, időnként előfordul, hogy késve indul el otthonról. Ilyenkor, amire a legkevésbé vágyunk, az egy csevegni vágyó szomszéd, aki az egyértelmű nonverbális jeleink ellenére sem enged minket utunkra, mert mindig eszébe jut egy új, kivesézendő téma.