🙂🙂😭🙂🙂 – a leggyakrabban használt emojik ❤️
🙂
🙂
Ausztria, Magyarország és Svájc közösen rendezi november 28. és december 15. között a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot. A magyar csapat a csoportkörben és – remélhetőleg – a középdöntőben is Debrecenben játszik majd, a helyosztókat pedig a bécsi Wiener Stadthallében rendezik.
Toplistánkban olyan filmklasszikusokat mutatunk, amelyek szellemi, illetve testi fogyatékossággal élő emberekről szólnak.
Télen is érdemes kimozdulni, hiszen a hóval borított tájak, a dércsípte erdők és a jégbe zárt tavak különleges hangulatot árasztanak. Magyarország számos olyan helyet kínál, amelyek télen is lenyűgözőek, és tökéletesek egy-egy hétvégi kirándulásra.
Tudjuk, hogy nem nézel tévét, és maximum csak a Facebookról hallottál ezekről.
Toplistánkban a legtipikusabb felhasználói magatartásformákat mutatjuk, amelyekkel a közösségi médiában találkozhatunk.
Habár természetes, hogy egy filmen fizikai interakcióba is lépnek egymással a színészek, az könnyen szülhet furcsa helyzeteket, ha mindebbe a kémiának is bele kell keverednie.
Az IgNobel-díjat minden évben azoknak a kutatásoknak ítélik oda, amelyek először megnevettetnek, majd elgondolkodtatnak. A díjazottak sokszor abszurd témákban végeznek komoly tudományos munkát, és ezek az eredmények nemcsak szórakoztatóak, hanem gyakran nagyon kreatívak is.