Ben Hur, A passió, Krisztus utolsó megkísértése – a legjobb Jézus-filmek

Alig két évvel azután, hogy bemutatták Andrew Lloyd Webber musicaljét a Broadway-en, máris filmet csináltak belőle. Nem is olyan meglepő ez, hisz hippiköntösbe bújtatva még az utolsó vacsora is látványosabb, nem véletlenül ez minden idők egyik legsikeresebb musicalje. Ahogy az minden vallási témájú filmmel lenni szokott, ezt is vádolták mindennel: antiszemitizmussal és istenkáromlással is, ám magának a pápának tetszett: VI. Pál imádta a filmet, és azt nyilatkozta, hogy a Jézus Krisztus szupersztár remélhetőleg több embert hozd közelebb a valláshoz.

Keresztre feszítés még sosem volt olyan vidám, mint a Brian életében, ám történelmi hitelességet és áhitatot egészen biztosan nem abban a filmben kell keresni, amelynek a Monty Pythonhoz van köze. A Brian élete a legenda szerint akkor fogant, amikor az alkotók Amszterdamban promózták a Gyalog Galoppot, és kissé módosult tudatállapotban próbálták egymást túllicitálni szentségtörőbbnél szentségtörőbb poénokkal. Ez olyannyira sikerült, hogy még Franco Zeffirelli is panaszt tett, amiért az általa rendezett A názáreti Jézus díszleteit használták fel a szentségtöréshez. A film kis híján a felháborodás miatt nem készült el, végül az egykori Beatles-tag, George Harrison támogatásával hozták mégis tető alá, aki cserébe fel is tűnik a filmben.

Martin Scorsese is vállalkozott a lehetetlenre, arra, hogy Jézusról készítsen filmet. Az amerikai rendezőlegenda Nikosz Kazantzakisz alkotását vette alapul, és leginkább Jézus emberi mivoltára koncentrált csupa vízióval és fantáziálgatással, amely még egy szexjelenetet is tartalmazott Mária Magdolnával. Az ilyen jellegű filmek szexelő Jézus nélkül is rendre kiverik a biztosítékot, ez azonban kifejezetten felidegesített rengeteg embert, Scorsese is kapott halálos fenyegetéseket, sőt, egy katolikus csoport még egy mozit is felgyújtott. Krisztus szerepében Willem Dafoe látható.

Franco Zeffirelli egyrészt bevallottan kedvelte a vallási témákat, másrészt a grandiózus, teátrális filmnyelvhez is erős érzéke volt, így nem meglepő, hogy nem aprózta el a bibliai története sem. Az olasz alkotó majdnem hat és fél órában, négy részre szedve mesélte el Jézus történetét, amelyben Robert Powell alakította a címszereplőt, de olyan legendák is feltűnnek benne, mint Laurence Olivier, sőt Zeffirelli másik ikonikus filmjéből, a Rómeó és Júliából átmentette Olivia Hussey-t is, aki ott Júliát, itt Máriát alakítja.

2004-ben lehetetlen volt a botrányfilmek trónjáról letaszítani Mel Gibson filmjét. Bár A passió önmagában is egészen erőszakos és brutális film volt, az alkotást körüllengő felhajtást tovább gerjesztették Gibson antiszemita kijelentései, a kiszivárgott forgatókönyv, és azok a történetek, amely szerint a Jézust játszó Jim Caviezelbe villám csapott a forgatáson, és fizikailag teljesen lerombolta a szerep. Gibsont azzal vádolták, hogy öncélú és indokolatlanul véres alkotásba fojtotta a kereszténység egyik legfontosabb eseményét, nem véletlenül tüntettek ellene világszerte, de ez jó reklámnak bizonyult: egy sor nézettségi rekordot megdöntött. És most már egyre inkább úgy fest, tényleg jön a folytatás: a feltámadásról szóló második részt 2025-ben mutatják be.

A Ben Hur lassan hatvanéves, mégis minden tekintetben a legek filmje a mai napig: tizenegy Oscarját túlszárnyalni nem, csak utolérni tudták azóta. Tény, hogy ennek érdekében az akkori lehetőségeket a maximumig feszítve tettek meg mindent: az előkészületek és a forgatás is legalább olyan megalomán volt, mint amilyen maga a film, ennek köszönhetően egy rakás számszerűsíthető rekord köthető hozzá. A minden tekintetben grandiózus vállalás megérte a pénzét, meglepő módon még a Vatikán is méltatta. Még magyar vonatkozása is van: a film magyar származású vágója, Marton Endre gyors vágásai a 65 mm-es filmek esetében a mai napig egyedülállónak számítanak.

Valószínűleg sosem lesz konszenzus arról, melyik a legjobb a témában készült filmek közül, az viszont már valami, ha maga a Vatikán hivatalos lapja nevezi az alkotást „a valaha készült legjobb Jézus-filmnek.” Pláne, ha néhány évtizeddel korábban még istenkáromlásnak nevezték. Pier Paolo Pasolini ateistaként rendezett hihetetlenül komplex eposzt Máté evangéliumából, amelyet meglepően szövegszerűen követett, mégis sikerült kézjegyét és saját szerzői dilemmáit beleilleszteni Jézus történetébe.

Kevéssé ismert tény, hogy Ewan McGregor nemcsak jedi volt, hanem megváltó is, a 2016-ban bemutatott Utolsó napok a sivatagban című film ugyanis szinte teljesen láthatatlan maradt, de aki észrevette, az is fanyalgott rajta. Pedig a skót színész kettős szerepet játszott a filmben: ő volt a sivatagban magányosan vándorló Jézus (a filmben Yeshua), és az őt megkörnyékező démon is, az Utolsó napok a sivatagban ugyanis Krisztus megkísértését meséli el.

A születés volt az első film, amelynek a Vatikánban volt a premierje – már innen is sejthető, hogy egy kedves biztonsági játékról van szó, amelynek nem célja a sajátos értelmezés vagy a polgárpukkasztás. A címnek megfelelően Catherine Hardwicke filmje inkább a Jézus-sztori előzménytörténete, Máriát és Józsefet állítva a középpontba inkább. Ez utóbbit ráadásul Oscar Isaac játssza, aki a film bemutatásakor, 2006-ban még szinte teljesen ismeretlen színész volt, ez volt az első filmes szerepeinek egyike.  

Jézus teljes élettörténetének feldolgozása dicséretes, de ambiciózus vállalkozás, kell is hozzá ez olyan alkotópáros, mint George Stevens és David Lean – utóbbinak olyan filmeket köszönhetünk, mint a Doktor Zsivágó vagy az Arábiai Lawrence. A szolidan csak a világ legszebb történetének nevezett sztori (az angol eredetiben a legnagyobb szó szerepel) Jézus születésétől egészen a keresztre feszítésig követi az eseményeket. Eposzi filmhez hasonlóan eposzi színészgárda jár: Jézusként Max von Sydow, Szent Jánosként Charlton Heston, Kajafásként Martin Landau, Poncius Pilátusként Telly Savalas látható, de még az apróbb szerepekben is olyanok tűnnek fel, mint Angela Lansbury, Sidney Poitier vagy épp John Wayne.