Gangnam Style, Ketchup Song, Teenage Dirtbag – a kétezres évek legnagyobb egynyári slágerei

Ahogy ezen a listán sokan, Lumidee is tipikusan az a jelenség volt, aki piszkosul fiatalon jött, berobbant, már debütáló albuma legelső számával berobbant a rádiókba és a toplistákra, majd soha többé nem hallottunk róla. A 19 évesen a Never Leave You című számmal lett hirtelen népszerű, ám mivel valószínűleg nem akad élő ember a világon, akinek erről bármi beugorhat, a refrén talán ismerősebb lehet: Uh Oooh, Uh Oooh alcímmel látták el a dalt a könnyebb megjegyezhetőség érdekében, egyszeri hallgatás után az ember meg is érti, miért. Az énekesnő a siker után olyannyira nem tudott kilépni annak árnyékából, hogy néhány évvel elhagyta Amerikát, és Európában próbálkozott. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, a legnagyobb ezek közül a Dance című száma Fatman Scooppal, ami a 2006-os focivébé egyik dalaként futott.

Aki belehallgat a Red Hot Chilli Peppers Pretty Little Ditty című dalába, annak nem káprázik a füle, ha a Butterfly jellegzetes dallamát véli felfedezni benne. Az 1995-ben alakult zenekar ezt vette alapul a dal megalkotásához, Anthony Kiedisék nevei fel is tűnnek a szerzők közt. 2001 nyarán világszinten óriási sláger volt a Butterfly, amely azóta sem kopott ki a bulik retrószekciójából – nem úgy mint maga a zenekar. A Crazy Town két évvel a siker után fel is oszlott, 2007-ben újra összeálltak, majd miután többszörös tagváltásokon ment át a zenekar, jelenleg Crazy Town X néven ténykednek.

Bár Dél-Koreában még mindig óriási sztár, a nemzetközi porondon Psy tipikusan az a ritka gyöngyszem, aki nem a megszokott közegből érkezett, mégis szenzáció lett. A Gangnam Style azonban még ennél is nagyobbat futott 2012-ben: elsőként érte el az egymilliárd megtekintést YouTube-on, hamarosan már a világ vezetői – köztük Obama is – a híressé váló táncot táncolták, sőt, politikai állásfoglalásként is használták, amikor Aj Vej Vej bilinccsel a karján táncolva üzente így azt, hogy Pekingben elhallgattatják a máshogy gondolkodókat. A kínai művész parodizált, holott már maga a Gangnam Style is paródia volt: Psy a szöuli újgazdagok rongyrázását parodizálta ki vele. És míg ember legyen a talpán, aki több Psy-dalt tud felsorolni, az énekes a hazájában továbbra is óriási ikon, aki a zenélés mellett saját szórakoztatóipari céget is visz.

A Wheatus slágere simán elfért volna bármelyik Amerikai pite-film zenéi között, és ha esetleg az ember memóriájában mégis felsejlene a dallamok hallatán Jason Biggs arca, az sem véletlen. A 2000-ben megjelenő első kislemezük klipje ugyanis akár egy Amerikai pite-kisfilm is lehetne: Biggs és Mena Suvari is szerepel benne, ráadásul egy lúzer középiskolásról szól, aki Iron Maiden-koncertre vinné az áhított csajt. A dalt azóta több sorozatban is felhasználták, új slágert azonban nem sikerült az egyébként máig aktív zenekarnak írnia.

Gotye és Kimbra slágerére igazi nomen est omen-jelenség, hisz amint meghalljuk a dallamát rémlik, hogy régen a csapból is ezt folyt, de tulajdonképpen fogalmunk sincs, mi van most az ausztrál énekessel. Wouter André De Backer, vagy ahogy a világ megismerte, Gotye 2011-ben adott a világnak új szakítóhimnuszt, a Somebody I Used to Know tényleg kimoshatatlan volt a fülekből. Ehhez kellett az is, hogy ugyan egy ausztrál tévéshowban mutatta volna be először a dalt, egy héttel korábban kiszivárgott és elterjedt, később a hivatalos megjelenést és a klipet követően lett világszinten slágert. De Backert agyonnyomta a siker súlya, 2014-ben bejelentette, többet nem lép fel Gotye-ként, azóta más projektekre koncentrál.

Ahogy az a címéből is látszik, partihimnuszt szándékozott írni az LMFAO, és sikerült is nekik. Az idétlen szemüvegeikről és mikrofonhajaikról könnyen felismerhető duó előbb a Los Angeles-i houseszcénában vívott ki hírnevet, majd magasabbra törtek. 2011 nyarára második albumuk már említett dala toplistavezető lett rengeteg országban, nehéz volt olyan bulit találni, ahol legalább egyszer nem játszották volna le a dalt. Akár azt is lehetett gondolni, hogy ők lesznek a partiszcéna nagy urai, ám egy évvel később, 2012-ben máris bejelentették, hogy határozatlan időre felfüggesztik az LMFAO működését, mert úgy érzik, más irányba tart mindkettejük karrierje – azóta sem álltak össze újra.

A Bad Dayt Daniel Powter már 2002-ben megírta, de egészen 2005-ig nem talált olyan kiadót, aki megjelentette volna a dalt. 2004-ben azonban a Coca Colánál felfigyeltek a dalra: a karácsonyi reklámuk francia változatában ez volt a zene. Annak ellenére, hogy a megjelenés évében a kritikusok semmi extrát nem fedeztek fel Powter debütáló albumában, sablonosnak és túl univerzálisnak nevezték azt, Európa-szerte óriási siker lett. A dallal és az albummal egy rakás díjra jelölték, még a Grammyre is, amelyet végül nem nyert el, az MTV VMA-n viszont az év albuma díjat ő kapta. A kanadai énekes ahogy jött, úgy el is tűnt, pedig azóta három albumot is kiadott, azokkal viszont már nem tudott labdába rúgni.

A kétezres évek új Macarenája a The Ketchup Song lett, amihez kézrázós koreográfia is dukált, és ami 2002 nyarának slágere lett. Érdekes módon azonban épp az amerikai piacra nem tudott betörni, ahol csupán az 54. volt a legjobb helyezése a Billboard toplistáján. A dal címadását nem gondolták túl: dal cselekményének a ketchuphoz nem sok köze van – egy Diego nevű férfiról szól, aki egy nightclubban táncol –, pusztán csak a 2001-ben alakult zenekar nevére, a Las Ketchupra utal, de nem is ez az a cím, amiről mindenki megjegyezte a dalt. Az Asereje ugyancsak nem kecsegtet további mondanivalóval, egy halandzsa szóról van szó, így mély mondanivalót nem érdemes belelátni a spanyol sorokba. A zenekar ahogy jött, úgy el is tűnt, pedig kisebb kihagyásokkal a mai napig aktívak

2013-ban nem volt égetőbb kérdés a bulikban, minthogy milyen hangot adhat ki egy róka, amelyre viszont az ennek feltárására írt dal nem adott választ. A norvég Ylvis nevű humorista duó eredetileg azért írta a számot, hogy a hazájukban kifejezetten népszerű műsoruk, az I kveld med Ylvis harmadik évadát népszerűsítsék. Az abszurd dalhoz készített még abszurdabb videóval aztán az internet tette is a dolgát, villámgyorsan ért el 100 millió megtekintést annak ellenére, hogy a duót alkotó Ylvisåker-testvérpár sosem szánta nemzetközi piacra a dalt. Ylviséket egy ideig mindenhova hívták, aztán a nemzetközi porondon szép lassan elült körülöttük a hírverés, Norvégiában továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek.

Azonnal slágerrel indította karrierjét a Calling, a Wherever You Will Gót azóta sem igazán lehet levakarni az esküvők, szalagavatók és romantikus pillanatokat aláfestő zenék lejátszási listájáról. A 2001-ben megjelenő dal óriási siker volt az Egyesült Államokon belül és azon kívül is, népszerűségét tovább tetézte hogy olyan alkotásokban csendült fel, mint az Igazából szerelem vagy a Smallville. A Calling három évvel később került a legközelebb hozzá, hogy újabb slágert írjon, amikor második albumuk dala, az Our Lives felcsendült a 2004-es nyári olimpia záróceremóniáján, de mégsem épült be a köztudatba. A zenekar többször felbomlott, jelenleg aktívak, de az eredeti felállásból már csak az énekes, Alex Band maradt.