Dűne, Saul fia, Casablanca – magyar Oscar-sikerek

Nemes Jeles László különleges nézőpontú holokausztfilmjét 2015-ben Cannes-ban mutatták be úgy, hogy szinte teljesen ismeretlen rendezőként, első filmje volt a Saul fia. Ehhez képest elnyerte a fesztivál nagydíját, és meg sem állt a legjobb idegennyelvű film díjáig az Oscaron, ezzel a Mephisto után ez lett a második magyar egészestés játékfilm.

Miután az 56-os forradalom után elhagyta Magyarországot, Zsigmond Vilmos Hollywood legfontosabb operatőrei közé jutott, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Steven Spielberg, Brian De Palma vagy Woody Allen. Első Oscar-jelölését, és rögtön díját is a Spielberg-féle Harmadik típusú találkozások hozta meg neki, amelyet később még három jelölés követett. Az ufós sztori film-és egyben scifitörténeti mérföldkő lett, és nem Zsigmond az egyetlen magyar vonatkozása: a Kodály-módszerről is szó esik benne.

Mire Rózsa Miklós odáig jutott, hogy a Ben Hurért Oscart kapjon, már volt neki kettő a vitrinben, korábban ugyanis az Alfred Hitchcock által rendezett Elbűvölve és a George Cukor által készített Kettős élet filmzenéiért már megkapta a szobrokat. William Wyler hihetetlenül látványos és irtózatosan drága gigaprodukciójához grandiózus zene dukált, Rózsa azonban egészen más megközelítést választott: változtatott az addig bevettnek számító módszeren, azaz nem akarta a zenével szájbarágósan fokozni a jelenetek érzelmi töltését, hanem sokkal finomabb, kreatívabb módszerekkel dolgozott.

Bár jó lenne, ha a magyar filmgyártás olyan alkotásokat termelne ki, mint a Dűne, az amerikai filmből jelentős arányban kivették a részüket a magyarok is. Denis Villeneuve filmjét részben Magyarországon forgatták magyar stábbal, közülük Sipos Zsuzsanna berendezővel, aki látványtervező Patrice Vermette-tel együtt vehette át a szobrot a végül hat Oscarral díjazott Dűnéért.

Alig egy évvel A légy, az első tényleges magyar Oscar-filmsiker után ismét örülhettünk, ezúttal már a nagyjátékfilmek közt: Szabó István magyar-német-osztrák koprodukcióban készült filmje hozta el a legjobb idegennyelvű alkotás díját. A történetben Szabó azt boncolgatta, milyen a művészet és a hatalom viszonya, főhőse ugyanis bármit hajlandó feláldozni, hogy sikeres színészi karrierjét megtartsa – még azt is, hogy behódoljon a náciknak.

Bár a Casablancát túlzás lenne magyar filmnek tartani, magyar rendező vezényelte le a filmet: Kertész Mihály – vagy ahogy Hollywoodban befutott, Michael Curtiz – Budapesten született, 1926-ban emigrált, és az Egyesült Államokban futott be karriert. A Casablancával nemcsak megalkotta az egyik legnagyobb filmklasszikust és sztárt csinált Ingrid Bergmanból, de megnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscart is.

Az első szó szoros értelmében vett magyar Oscar-díjas filmünk az 1980-ban bemutatott A légy, amelyben Rófusz Ferenc a címben szereplő állat három percét rajzolta meg. A légyperspektíva aranyszobrot ért, amelyet azonban az animációs rendező nem tudott a helyszínen átvenni, a rádióból értesült a díjról. Az átadóból végül botrány lett: Dósai István, a Hungarofilm vezérigazgatója vette át a szobrot, majd sietve távozott, a rendőrség szerezte vissza tőle az Oscart.

A Mindenki több szempontból is első volt: ez volt az első magyar rövidfilm, ami jelölésig jutott, értelemszerűen az első díjazott is, és a rendezőnek, Deák Kristófnak is ez volt az első jelölése, díja. A 25 perces rövidfilmben két kóristalány lázad fel a sajátos pedagógiai módszereket használó tanárnőjük ellen, a külföldi sajtó pedig már a gála előtt bombabiztos esélyesként kezelte a Mindenkit. Végül be is igazolódott mindez, Deák az aranyszobrot nem mástól vette át, mint Salma Hayektől.

Az 1940-ben bemutatott filmben kis túlzással hemzsegnek a magyarok: zenéjét Rózsa Miklós szerezte, producere Korda Sándor volt, díszlettervezője pedig utóbbi testvére, Korda Vince, aki díjra is váltotta a jelölését – szemben Rózsával, akit szintén jelöltek. Később még háromszor jelölték A leghosszabb napért, A dzsungel könyvéért és a Lady Hamiltonért.

Színészfronton nem mondható, hogy hemzsegnének a magyar Oscar-díjasok, sőt, mindezidáig csak egyetlen ilyen volt, annak is már nyolcvan éve. Lukács Pál, vagy ahogy aztán Hollywoodban befutott, Paul Lucas budapesti színházakban kezdte a karrierjét, majd 1927-től jött Amerika, megannyi film, majd 1943-ban az Őrség a Rajnán, amelyben Bette Davis oldalán játszott egy nácik ellen harcoló férfit. 1944-ben az Akadémia az ő alakítását találta a legerősebbnek a férfiak mezőnyében, járt is az aranyszobor.