Diktatúrától forradalomig – okok, amiért a kutatók rettegnek a mesterséges intelligenciától

Arcfelismerő kamerák az utcán, üzletekben, lakásokban. Látják, ha beletúrsz az orrodba, és hallják, ha a nagypapa kert végében elrejtett kincseiről beszélsz. Kínában ez már valóság (azt pedig tudjuk, a felhozott példáknál vannak zavarba ejtőbb dolgok), és úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor exportálják a rendszert a világ többi részére.

A gépek térhódítása az iparosodás óta zajlik, ami megkönnyítette és meggyorsította az életünket, miközben folyamatosan kiszorította az emberi munkaerőt. Mára azonban a mesterséges intelligencia olyan feladatok elvégzésére képes, melyeket korábban nem hittünk volna – például színészet, írás, zeneszerzés, vagy orvosi feladatok elvégzése.

Néhány éve még nevettünk a sutának tűnő deepfake videókon, ahol valós személyek arcát animálták akadozó mozgással és furcsa grimaszokkal, mára azonban egyre nehezebb eldönteni, hogy szerepel-e egyáltalán élő személy egy felvételen. A videójátékok szereplői megszólalásig hasonlítanak egy valódi emberre, Bruce Willis már eladta jogait egy deepfake-technológiával foglalkozó cégnek, Zelenszkijről a háború kitörésekor hamisított videó jelent meg, Putyin pedig Radnótit szavalt magyarul – a mozgóképeken túl azonban számos egyéb területen használják fel a mesterséges intelligenciát álhírek és propagandák terjesztésére.

Valakinél ehhez egy rongybaba, vagy egy fatörzs is elég, de az ennél keményebb szívű versenyzők számára egy szexbaba már komoly kihívást jelenthet, a romantikusabb fajtáknak pedig egy chatbottal való beszélgetésnél érdemes a realitás talaján maradni.

Ha valaki ellopja szerzői jogvédelem alatt álló fotónkat, dalunkat vagy orvosi disszertációnkat, legalább van esélyünk bírósághoz fordulni. Ha az MI teszi ugyanezt, jogi szürkezónába érkezünk, ugyanis nem született még egységes szabályozás az ilyen ügyek kivizsgálásához, az esetek száma pedig egyre nő.

Terminátor, Mátrix, 2001: Űrodüsszeia, Westworld… A valóságtól kevésbé elrugaszkodva előbb vagy utóbb valóban bekövetkezhet az a pont, mikor a mesterséges intelligencia eléri a technológiai szingularitást – vagyis azt az állapotot, ahol többé nem lesz szüksége emberi irányításra. Ha az megtörténik, az olyan módon fogja megváltoztatni az emberi társadalmak berendezkedését, amit még el sem tudunk képzelni.

Más néven olyan automatizált fegyverek, amelyek emberi irányítás nélkül is képesek gyilkolni. Itt már rég nem az a kérdés, hogy léteznek-e ilyenek, hanem az, hogy milyen szabályozás vonatkozik rájuk. Stuart J. Russell MI-vel foglalkozó szakember szerint egy egyetemi hallgató is könnyen meg tud alkotni egy olyan eszközt, amely magától képes megtalálni a célpontot egy épületben, és végezni vele.

Ez a kapitalista vállalatok számára kevésbé rossz hír, azonban van okunk azt feltételezni, hogy a mesterséges intelligencia rólunk tárolt óriási adathalmazaiban előbb vagyunk fogyasztók, mint emberek.

És szexista, és általában véve nagyon undok, gyűlölettel teli és kegyetlen. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ezek rideg gépek, melyek nem hoznak érzelmi alapú döntéseket, ezért diszkriminatívak sem lehetnek, ami részben igaz is. A diszkriminatív döntéseket nem érzelmi alapon hozzák meg, hanem a beléjük táplált adathalmazoknak köszönhetően – az pedig a mi felelősségünk, hogy ezek miből tevődnek pontosan össze.

Bár tökéletesen képes minket utánozni, valódi érzései sosem lesznek – mondják a kutatók, és mi ezt szeretnénk elhinni. Az biztos, hogyha egyszer ez mégis bekövetkezne, akkor jelentősen újra kellene gondolnunk az etikáról, jogról, vallásokról, és úgy általában a létezésről alkotott fogalmaink.