Még nem regisztráltam

Bulvár

Ikonikus fiúbandák, amikért odáig voltunk az elmúlt három évtizedben

Csontos Kata
Csontos Kata

A zeneipar évtizedek óta folyamatosan termeli ki a fiúzenekarokat, és nem véletlenül: egyetlen másik formáció sem tud olyan sikereket elérni a főként kamaszlányokból álló célközönségnél, mint pár jóképű fiatal srác, akik bandába verődve, túlzselézett hajjal és egyenöltözetben, menő tánckoreográfiákat nyomva néha kissé csöpögős balladákat énekelnek. Összeszedtük azokat a legnépszerűbb boybandeket, amik a kilencvenes évektől kezdőden a legnagyobb hatást érték el a mindenkori tizenéves lányok életében.

Szerinted melyik fiúbanda a legikonikusabb az elmúlt harminc évből?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

26 szavazat.

One Direction

2010-ben a brit X Factorban verbuválódott össze az újkori fiúegyüttesek egyik legjelesebb képviselője. A műsor utáni számos nagylemez, turné és díj után 2015-ben négytagúra csökkent a formáció, a következő évben pedig bejelentették, hogy 18 hónapos szünetet tartanak, ami azóta is tart. Nem tudni, összeállnak-e még, de a rajongók legnagyobb örömére a tagok – Harry Styles, Zayn Malik, Niall Horan, Louis Tomlinson és Liam Payne – mind szólókarrierbe kezdtek.

BTS

Az utóbbi évek K-pop szenzációja a BTS (más néven Bangtan Boys). A héttagú dél-koreai fiúegyüttes 2013-ban debütált, és hamar meghódították a nemzetközi toplistákat is. Az elmúlt években sorban döntögették saját rekordjaikat, nekik köszönhető, hogy a koreai könnyűzene világszerte népszerű lett. 2017-ben csak az együttes miatt érkezett az országba minden 13. külföldi turista, és számítások szerint évente 3,6 milliárd dollár bevételt termelnek Dél-Korea számára. 2022-ben bevonultak katonának, várhatóan 2025-től zenélnek újra.

Jonas Brothers

A pop–rock együttest három fivér, Joe, Nick és Kevin Jonas alkotja, akik a Disney gondozásában nemcsak zenei téren, de saját sorozatuk és a Camp Rock-filmek révén is milliós rajongótáborra tettek szert a kétezres évek második felében. Rövid kitérő után, mikor külön-külön is adtak ki dalokat, 2019-ben egyesítették újra erejüket, és nagyobb sikereket értek el, mint azelőtt bármikor.

Backstreet Boys

Harminc éve már annak, hogy a toborzás és meghallgatások sorozata után feltűnt a színen a Backstreet Boys, majd minden idők legnépszerűbb fiú együttesévé vált. 2001-től az szünetet tartottak, ekkor néhányan – köztük Nick Carter is – elkezdték építeni saját karrierjüket. 2005-ben alakultak újra, és azóta is működnek. Utoljára 2022-ben jelentkeztek albummal, melyen karácsonyi dalok hallhatók.

Take That

Az együttest egy menedzser hozta össze 1990-ben. Három sikeres nagylemez után Robbie Williams elhagyta a zenekart és szólókarrierbe kezdett, idővel pedig Európa egyik legnagyobb sztárja lett. 1996-ban a maradék csapat bejelentette feloszlását, de egyikük sem lett egyéniben olyan sikeres, mint Williams, ezért 2006-ban bejelentették újraalakulásukat. Bár négytagúként is sikeresnek bizonyultak, később Williams is visszatért a zenekarba pár évre, majd 2014-ben ismét otthagyta őket. Békében váltak el, Gary Barlow azt mondta, az énekes bármikor visszatérhet, ha úgy tartja kedve.

’N Sync

A kilencvenes évek egyik legnagyobb amerikai fiúcsapata fénykorában a Super Bowlon és az Olimpián is fellépett, na meg minden második tinilány hálószobafalán ott mosolyogtak a posztereken. A zenekar 2002-ben felbomlott, de néha-néha még összeállnak egy nagyobb buli erejéig. A csapat egykori frontembere és ügyeletes szívtiprója, Justin Timberlake azóta a világ egyik legkelendőbb szólóelőadója lett, ráadásul a filmes pályafutása is jól alakult.

Blue

Az angol fiúegyüttes eredetileg 2000-ben alakult, akkor három nagyon sikeres stúdióalbumot és 16 kislemezt adtak ki. Öt évig voltak aktívak, majd feloszlásuk után 2009-ben ismét összeálltak. A 2011-es Eurovíziós Dalversenyen ők képviselték az Egyesült Királyságot, és 11. helyezést értek el. A Blue azóta is létezik, 2022-ben adták ki hatodik lemezüket.

Westlife

A Westlife-ot Simon Cowell, a fiúbandák atyja alkotta meg 1998-ban, és nem hiába: az első évben hét számuk is slágerlista-vezető volt, továbbá negyvenmillió darab lemezt adtak el világszerte. 2011-ben jelentették be visszavonulásukat, de pár év múlva visszatértek, legutóbbi albumuk 2021-ben jelent meg.

Boyzone

1993-ban alakultak Dublinban, és végigjárták a fiúbandákra jellemző karrierút minden fokát. Náluk sem maradhatott el a szinte kötelező feloszlás, majd újraegyesülés. 2009-ben elvesztették egyik tagjukat, Stephen Gately 33 éves korában, váratlanul halt meg spanyolországi nyaralása közben. 2018-ban új albumot adtak ki, fennállásuk 25. évfordulója alkalmából turnéra mentek, majd 2019-ben végleg elváltak útjaik.

Big Time Rush

A négytagú banda az azonos című, Magyarországon is vetített Nickelodeon-sorozat révén vált ismertté, ami eredetileg 2009 és 2013 között ment a tévében. Három albumot adtak ki, majd határozatlan időre szünetre vonultak. A koronavírus miatti karanténidőszakban tértek vissza, először virtuálisan, majd élő fellépésekkel is. Április végén jelentették be, hogy 2023-ban megjelenik új nagylemezük.