Gyerekkompatibilis káromkodások

A violinkulcs párja, habár etimológiailag inkább onnan eredeztethető, ahonnan a basszus, bakker, banyek, basztikuli, és további társaik is.

Egy kötőszó és két névelő, így részeire lebontva moshatjuk kezeink, hiszen a mögöttes indulattól eltekintve még csak csúnya szó sem hangzik el.

Mire a gyermek történelemórán megismerkedik a betyárok tevékenységi köreivel, már lényegesen nagyobb lesz a káromkodásairól is híres szép magyar szókincse; addig pedig keveset ártunk, ha időnként megemlítjük a létezésük.

Érteni ebből sem sokat fognak az óvodáskorúak, de az idegennek tűnő szavak hallatán akár még egy mosolyt is csalhatunk az arcukra, és a nyomdafestéket is megtűri.

Kedvesebb alakja, ha a cica teszi ugyanezt.

A rezes-baglyos megoldást kiválóan helyettesíti, ha nem szeretnénk traumát okozni a körülöttünk lévő kisgyerekeknek.

Cifrábban is lehetne ezt mondani, meg ugye a lónak is van, de gyerekek füle hallatára több mint elég, ha a fánál, vagy szegény kutya fülinél maradunk.

Vagy valaki mást, de vigye el a franc. Eredetileg átokként használták, és szifiliszt kívántak vele az áldozatnak, csakúgy, mint a rossebbel és frászkarikával.

Akárhogy is, a csodák jó dolgok, így ha oda, netán „a jó életbe” küldünk valamit, legalább rosszat nem teszünk vele.

De el is viheti, néha meg csak belekívánjuk a fenébe. Van hideg-, meleg-, rák-, farkas- és lépfene is, melyek a népigyógyászatban mind kellemetlen betegségeket jelentenek.

A felnőtt hallgatóság sejtheti, hogy mi lehet az a „nem jó”, de gyermekek előtt tökéletes kódnyelvi kifejezés csodálkozásunk jelzésére. Rokona „az áldóját”.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint is enyhe korholásra, valamint rosszallásunk kifejezésére lett teremtve.

Itt a megszámlálhatatlan verzióban előadható édesanyákra való hivatkozást tompítjuk egy generációváltással.

„Istenednek nevét hiába fel ne vedd” – így a jesszum pepivel talán a tízparancsolatot sem sértjük meg olyan súlyosan.