Duna Aréna, Makovecz, Lehel csarnok – Magyarország legmegosztóbb épületei

A Közraktárak megmaradt két épületének összevonásával, Kas Oosterhuis és Lénárd Ilona építészirodája által 2013-ra életre hívott, CET-ből rövidesen Bálnára átkeresztelt épület az elmúlt tíz évben leginkább kihasználatlanul állt, csak néhány vendéglátóhely, csekély forgalmú bolt, illetve a kormánypárt használta. Megérte tehát üvegcsövet költöztetni a város közepére?

A 2017-es vízi világbajnokságra épült Duna Aréna különböző látványtervein csinos épületek látszottak, a NAPUR architect által tervezett végső verzió viszont nem szimplán csak 43 milliárdba került, és a megnyitó előtt máris beázott, de sokak szerint úgy néz ki, mint egy ipari csarnok. Vagy egy ennyi pénzből született sportuszoda akár ilyen is lehet?

Három évvel ezelőtt a győri polgármester kijelentette: ideje lenne lebontani a Győri Nemzeti Színház épületét, ami egyébként nemcsak ormótlan, de rontja a városképet, és a győriek sem szeretik. A Vincze Kálmán tervezte, 1978-ban átadott, oldalán Victor Vasarely-munkát rejtő, sokak által egy síugró sánchoz hasonlított épület ugyanakkor a hetvenes évek magyar modernjének fontos, kreatív megoldásokkal teli alkotása. De vajon tényleg sokan gyűlölik?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai kampusza (1995-2001) Makovecz Imre legnagyobb épületegyüttese: az előadókat – köztük a színházteremként is használható központi termet –, egy diákklubot, illetve adminisztrációs tereket magában foglaló egyetemi épületcsoport képét a ferde kupolák uralják, elhelyezkedése azonban nem épp a legjobb, sőt, az intézmény 2020 végi Budapestre költözése óta az egész üresen áll. Kellett ekkora befektetés az ezredfordulós Magyarországnak?

A józsefvárosi Kiss József utca 7. hosszú időn át egy vakolatát vesztett, átlagos kétemeletes házként álldogált, az épp húsz éve véget ért, Dr. Markó Balázs tervei szerint folyt átépítés után azonban furcsa keverékké vált: nem csak egymáshoz tapasztott LEGO-elemekké, de magasabbá is vált. Biztos, hogy jó ez így?

A Műcsarnokot is jegyző Kauser Gyula munkájaként 1887-ben született Rákóczi út 52-t nem Budapest ostroma, hanem a kora Kádár-kor formálta át: előbb a földszintjét fúrták át egy árkádsorral (1957), majd a tetejére ragasztottak két emeletet (1965). Az összkép minimum furcsa, de vajon rosszabb ez a lista többi darabjánál?

A hosszú karrierje során számtalan érdekes vagy meglepő épületet jegyző Makovecz Imre saját építésziroda, a Makona számára rajzolta át a pesti belváros egyik, 1867 óta álló egyemeletes házát: öt timpanont ragasztott rá. Jó ötlet volt?

Kecskeméten, a ma a Zeneakadémiához tartozó Kodály Intézet könyvtáraként 1978-ban született meg Kerényi József Péter lábakon álló, nyolcszögletű színezett üvegeivel a város központja felé néző könyvtár, aminek állapota az elmúlt évtizedekben gyorsan romlott, megmentése helyett azonban végül részleges újjáépítésére kerül majd sor. Fel kellett volna újítani? Mást kellett volna építené a helyére?

A nyíregyházi művelődési központ pályázatán 1970-ben győztes Bán Ferenc munkája végül tizenegy évvel később, 1981 novemberében nyitotta meg a kapuit, majd vált azonnal a város egyik jelképévé. A négy pilléren nyugvó, 2009-ben helyi védelemhez jutó épületet 2013-2015 közt bővítették, lényege azonban megmaradt. Mégis le kellett volna inkább bontani?

Az egykori Váci úti temető, majd utóda, a száz éven át működő szabadtéri piac helyén született posztmodern csodát a díszlettervezőként (Megáll az idő, A torinói ló, Saul fia, 1945, Akik maradtak), grafikusként és építészként is fontos ifjabb Rajk László, a demokratikus ellenzék egykori ikonja tervezte, formájával sokan azonban máig nem tudnak megbarátkozni. De tényleg nem illik a városképbe?