Még nem regisztráltam

Sport

Nyolc a hollandoktól, hét a jugoszlávoktól, hat a szovjetektől – a magyar labdarúgó-válogatott történetének legnagyobb arányú vereségei

Máté Bruckner
Máté Bruckner

Időről időre a legtöbb labdarúgó-válogatott beleszalad váratlan, esetenként súlyos pofonokba. Nincs ez másképpen Magyarországgal sem, ezért összegyűjtöttük, hogy az első, 1930-as világbajnokság óta melyek voltak a nemzeti csapat legnagyobb arányú vereségei.

Számodra melyik a legfájóbb vereség?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

6 szavazat.
679448394

Magyarország–Szovjetunió 0–6 (1986, Irapuato)

A magyar futballemlékezet talán legtragikusabb veresége, pedig korábban két világbajnoki döntőt veszített el a válogatottunk. Mezey György csapta a vb előtt 3–0-ra verte Brazíliát és vezette a világranglistát. A szovjetek ellen aztán az 1986-as vb-n 4 perc után kétgólos hátrányba került az együttes, a félidőben már hárommal vezetett az ellenfél, majd a második játékrészben további három gólt kapott Disztl Péter. A mai napig rejtély, mi okozhatta a döbbenetes kudarcot.

1920797

Magyarország–Jugoszlávia 1–7 (1997, Budapest)

Az 1998-as világbajnokság pótselejtezőjének első mérkőzésen elképesztő pofonba szaladt bele a magyar válogatott az Üllői úton. Jugoszlávia már 10 perc után hárommal, a félidőben pedig öttel vezetett. Amikor már 7–0 volt a vendégek javára, Illés Béla a 89. percben gólt szerzett, ám ezzel együtt a párharc már az odavágón eldőlt.

650426684

Jugoszlávia–Magyarország 5–0 (1997, Belgrád)

A világbajnoki pótselejtező első mérkőzésén elszenvedett óriási, 7–1-es hazai zakót követően a visszavágón sem volt esélye Csank János válogatottjának. A jugoszlávok már az első félidőben három góllal elhúztak, a végeredmény pedig 5–0 lett, így összesítésben 12–1-gyel jutottak ki a vb-re déli szomszédaink.

184071796

Hollandia–Magyarország 8–1 (2013, Amszterdam)

A 21. századi magyar futball legsúlyosabb veresége a hollandok elleni vb-selejtezőn elszenvedett zakó. Robin van Persie mesterhármast rúgott, míg a mieink egyetlen találatát Dzsudzsák Balázs szerezte büntetőből. A hatodik holland gólt Devecseri Szilárd teljesen ártalmatlan helyzetben bólintotta Bogdán Ádám kapujába. A riporter, Gundel Takács Gábor egy ország helyett mondta ki: „Szegény Devecseri, szegény mi!”

72353194

Hollandia–Magyarország 7–1 (1994, Eindhoven)

Az Eindhovenben rendezett barátságos meccsen Illés Béla a 10. percben megszerezte a vezetést Magyarországnak, de a hollandok 8 percen belül fordítottak. Dennis Bergkamp és Frank Rijkaard is duplázott, továbbá betalált Ronald Koeman is a sztárok közül. A vége pedig bántóan sima, hatgólos magyar vereség lett.

637455964

NSZK–Magyarország 5–0 (1974, Dortmund)

A néhány hónappal később világbajnokságot nyert német csapat olyan klasszisokkal állt fel a Magyarország elleni barátságos meccsen, mint Franz Beckenbauer vagy Gerd Müller – utóbbi két gólt is szerzett a találkozón.

2170079813

Németország–Magyarország 5–0 (2024, Düsseldorf)

Marco Rossi válogatottja a 2024-es Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is a németekkel került egy csoportba. A magyar csapatnak nem volt esélye, Németország dominálta a meccset, a találkozó után pedig több játékos is azt nyilatkozta, szégyen, ami a pályán történt.

525799100

Hollandia–Magyarország 6–1 (2010, Amszterdam)

Pedig olyan jól indult. A magyar válogatott Dzsudzsák Balázs révén a 6. percben vezetést szerzett a barátságos mérkőzésen, amit aztán mindössze negyedóráig tudott őrizni: a 21. percben Robin van Persie egyenlített. A félidei döntetlen után beindult a holland gólgyártás, és a második játékrészben ötször is betaláltak Fülöp Mártonnak.

548867757

Németország–Magyarország 7–0 (1941, Köln)

Nagyon megszórták a németek a magyar válogatottat a kölni barátságos meccsen a II. világháború közben. Az első félidőben hármat, a másodikban négyet kapott Fábián József csapata.

Ausztria–Magyarország 8–2 (1932, Bécs)

A nyolc kapott gól mellett két piros lapot is összeszedett a barátságos meccsen a magyar együttes, így végképp nem maradt esélye Ausztria ellen.