Még nem regisztráltam

Sport

A Népstadion legemlékezetesebb mérkőzései

Máté Bruckner
Máté Bruckner

Megannyi generáció élte át a legnagyobb futballélményeit a Népstadionban. Több, mint hatvan éven keresztül volt a magyar válogatott otthona, itt rendezték a felejthetetlen a kettős rangadókat a négy nagy fővárosi együttes részvételével és a hazai klubcsapatok legfontosabb nemzetközikupa-mérkőzéseit. Aktuális listánkban legemlékezetesebb meccseket gyűjtöttük össze, de visszaemlékezésünk nem lenne teljes, ha ráadásként nem említenénk meg az évente megtartott színész-újságíró rangadót (SZÚR), amely félelmetes népszerűségnek örvendett: a délelőtti esztrádműsor és a „művészfelvonulás” után következett a nap fénypontja, a színész- és az újságíróválogatott mérkőzése. Az 1953-ban elkészült stadion 2002-ben „felvette” Puskás Ferenc nevét, amelyet egészen a 2014-es bezárásig viselt.

Te melyik meccsre emlékszel vissza a legszívesebben?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

13 szavazat.

Magyarország-Brazília 3-0 (1986. március 16.)

Válogatottunk az európai csapatok közül először vívta ki a mexikói világbajnokságon való részvétel jogát, ennek köszönhetően elképesztő érdeklődés övezte a brazil csapat budapesti fellépését. Mezey György szövetségi kapitány vezetésével és Détári Lajos, Kovács Kálmán, valamint Esterházy Márton góljával 70 ezer néző előtt vertük a brazilokat. Fontos megjegyezni, hogy nem a legerősebb összeállításban érkeztek a vendégek, de 3–0-ra legyőzni Brazíliát minden esetben kitűnő eredmény.

Vasas–Real Madrid 2–0 (1958. április 16.)

Ugyan BEK-elődöntő első meccsén Madridban 4–0-ra kikapott a Vasas, mégis 100 ezer ember volt jelen a Népstadionban. Az első félidőben Bundzsák Dezső szerzett vezetést, majd a második játékrész elején Csordás Lajos növelte az előnyt. A folytatásban a Vasas még egyszer átjuttatta a labdát a gólvonalon, de a francia játékvezető, Pierre Schwinte nem ítélt gólt. Ha megadja, 3–0, és ki tudja, mire lettek volna még képesek az angyalföldiek… (A felvételen a madridi mérkőzés látható.)

Vasas–Rapid Wien 9–2 (1956. augusztus 4.)

A Vasas 100 ezer néző előtt intézte el 9–2-re a Rapid Wient a Közép-európai Kupa döntőjének harmadik meccsén, pedig az elképesztő fölény nem következett az előző két, döntetlenre végződött mérkőzésből. Szilágyi Gulya négy, Csordás Lajos és Raduly József kettő-kettő, míg Teleki Gyula egy gólt szerzett. Érdekesség, hogy Csordás később a Vasas trénere lett, amellyel 1966-ban veretlenül nyert bajnokságot.

Magyarország–Svájc 8–0 (1959. október 25.)

Nem mindennapi első félidőt produkált a magyar válogatott Svájc ellen, hiszen 35. percben már 6–0-ra vezetett. A második játékrészben még kettőt tett hozzá a csapat, amelyből kiemelkedett Tichy Lajos négy góljával

Magyarország–Olaszország 3–1 (2007. augusztus 22.)

A 2006-os világbajnokság emlékezetes döntőjében győztes olasz válogatott a Népstadionba látogatott barátságos mérkőzésre, ahol 40 ezer magyar szurkoló és a válogatott csapat várta. A második félidő elején egy szerencsétlen góllal vezetést szereztek a vendégek, aztán jött a csoda: először Juhász Roland bombázott a bal felső sarokba, majd Gera Zoltán tizenegyesből talált be. A pont az i-re Gera fantasztikus szerelése után, Feczesin Róbert góljával került fel.

Magyarország–Anglia 7–1 (1954. május 23.)

Az egy évvel korábbi legendás londoni 6–3-as magyar győzelem után Budapesten csapott össze a két sztárcsapat. A mérkőzésre 1 millió jegyigénylés érkezett, azonban a Népstadionban „csak” 92 ezren tekinthették meg a találkozót, amelyen remekelt az Aranycsapat: 7–1 ide! Puskás Ferenc és Kocsis Sándor is duplázott, míg Lantos Mihály, Tóth II József, valamint Hidegkuti Nándor egyszer-egyszer volt eredményes.

Magyarország–Szovjetunió 2–0 (1968. május 4.)

A szovjetek elleni Eb-selejtező első mérkőzésén kötelező volt nyerni, hogy maradjon esély a továbbjutásra Moszkvában. A találkozóhoz tartozó különös adalék, hogy Albert Flórián ez a mérkőzés előtt vette volna át hivatalosan az Aranylabdát, viszont sérült volt, ezért a Gundel étterembe helyezték át az ünnepséget. Az egyetlen hazai szovjetek elleni győzelem a következőképpen alakult: a 23. percben Farkas János szerzett vezetést, majd a 84. percben Göröcs János növelte a különbséget. Sós Károly csapata az itthoni remek eredmény után a Szovjetunióban 3–0-ra kikapott, ezzel pedig a párharcot is elveszítette.

1352249205

Budapesti Honvéd–Szpartak Moszkva 3–2 (1953. augusztus 20.)

Az öt éven keresztül tartó munkálatok után elkészült Népstadion nyitómérkőzésére a szovjet bajnokot hívták meg. Az új létesítmény első gólját a moszkvaiak balbekkje, Szedov lőtte. A második félidőben egyenlített Bozsik József – ezzel övé az első magyar gól a Népstadion történetében –, majd a vezetést is ő szerezte meg a Honvédnak. A Szpartak még tudott egyenlíteni, de 82. percben Kocsis Sándor is betalált, ezzel beállította a végeredményt: 3–2. (A képen a Bozsik József látható.)

Magyarország-Ausztria 6-1 (1955. október 16.)

104 ezer néző előtt játszotta válogatottunk a századik magyar-osztrák mérkőzést. Hihetetlen szám, amit válogatott meccsen sem előtte, sem utána nem tudott megismételni a Népstadion közönsége. A mérkőzésen Czibor két gólt lőtt, továbbá, Puskás, Tichy, Tóth II és Kocsis is betalált.

Magyarország–Svédország 3–3 (1973. június 13.)

A magyar válogatott úgy nem jutott ki az 1974-es világbajnokságra, hogy a selejtezőcsoportban veretlen maradt. A svédek elleni győzelem azt jelentette volna, hogy utazik az NSZK-ba a magyar csapat. Azonban 3–2-es vezetésnél a legendás Szőke István szabadrúgása a felső lécről kifelé vágódott, ezután a skandináv együttes egyenlített, az egy pont pedig kevés volt a kvalifikációhoz.

Magyarország–Norvégia 4–1 (1981. október 31.)

A Népstadionban 68 ezer néző buzdította az extázisban meccselő Mészöly Kálmán csapatát a norvégok elleni vb-selejtezőn. A találkozó fantasztikusan alakult: Bálint László már a 12. percben megszerezte a vezetést, amire a 35. percben ugyan válaszolt Tom Lund, de második félidőben Kiss László kétszer és Fazekas László egyszer betalált, beállítva a 4–1-es végeredményt. Érdekesség, hogy a László György rendezte, vegyes reakciókat kiváltó – a sajtóbemutatón például mindenki állva tapsolt, de később sok kritikát kapott a kapitány a viselkedése miatt – Mészöly-film jelentős részét is ezen a találkozón forgatták.

90759701

Magyarország–Német Demokratikus Köztársaság 3–1 (1967. szeptember 27.)

Farkas János már az előző évben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a válogatottban: 1966 őszén négyet rúgott a franciáknak, majd hármat az osztrákoknak. Ahogyan a két említett mérkőzésen, az NDK ellen is csak ő volt eredményes a magyar csapatból, ráadásul háromszor! (A képen Farkas János látható.)

637442758

Újpesti Dózsa–Ferencváros 4–2 (1964. július 19.)

Ahogy 1959-ben elkészült a stadion világítási rendszere, csökkent a maximális befogadóképesség. A reflektorok megléte utáni legnagyobb nézőszámot egy nyári kettős rangadó hozta. 85 ezer ember szurkolt a helyszínen a csapatoknak, amelyek igazi gólparádét rendeztek. Az Újpest 4–2-re verte a Fradit, míg a Honvéd 4–3-ra a Vasast. (A képen a két gólt szerző Bene Ferenc látható.)

Ferencváros–Leeds United 0–0 (1968. szeptember 11.)

A Vásárvárosok Kupája döntőjének első mérkőzésen 1–0-ra nyert a Leeds Angliában, a teltházas budapesti mérkőzésen pedig nem esett gól, így a Ferencvárosnak be kellett érnie az ezüsttel. Fontos megjegyezni, hogy nemzetközi sorozatok döntői közül ezen kívül csak Közép-európai Kupa döntőjét rendezték a Népstadionban.

886654888

Budapesti Dózsa–Dorogi Bányász 0–1 (1955. március 27.)

A Népstadion befogadóképessége 1959-ig nagyobb volt, hiszen nem volt kiépítve a világítás. Ennek köszönhetően a rekordnak számító 98 ezres nézőszámot egy kettős rangadó hozta 1955-ben, amelyen az első mérkőzésen esett csak gól: a dorogi Molnár József talált be. A futballünnep másik mérkőzése, a Budapesti Honvéd–Budapesti Kinizsi találkozó 0–0-ra végződött. (A képen a Dorog játékosa, Buzánszky Jenő látható.)

Újpesti Dózsa–Bayern München 1–1 (1974. április 10.)

Az 1974-es Újpest érte meg utoljára a BEK/BL-ben a tavaszt a magyar csapatok közül. A Bayern München elleni elődöntő első meccse döntetlen lett, amelyet 80 ezren láthattak a Népstadionban. A visszavágón 3–0-ra nyertek a bajorok, ezzel elúszott a fináléba jutás.

Debrecen–Liverpool 0–1 (2009. november 24.)

A hajdúsági csapat bravúrosan bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a francia Lyon és az olasz Fiorentina mellett az angol Liverpool várta. A vörösök meglehetősen korán, már a 4. percben megszerezték a vezetést, amit ugyan növelni nem tudtak, de a Loki sem egyenlített, így maradt az egygólos különbség.

Ferencváros–HNK Rijeka 1–2 (2014. július 24.)

A számtalanszor elbúcsúztatott stadion ténylegesen utolsó tétmérkőzése a Ferencváros Rijeka elleni, dicsőségesnek nem mondható Európa Liga-selejtezője volt. A meccsen 5 ezer néző volt jelen. Az elbukott horvátországi első találkozót követően hazai pályán kétgólos hátrányba került az FTC. Ugrai Roland tizenegyesgólja csak a szépítésre volt elég, illetve arra, hogy az övé legyen az utolsó hivatalos találat a Népstadionban.