Még nem regisztráltam

Kult

Ace Ventura, Dumb és Dumber, A maszk – Jim Carrey ikonikus filmjei

Zádori Viktória
Zádori Viktória

A gumiarcú komédiás 1994-ben nem egy, nem kettő, hanem három filmmel robbant be Hollywoodba – abban az évben készítette az Ace Ventura: Állati nyomozó, A maszk és a Dumb és Dumber című filmeket.

Melyik a kedvenc Jim Carrey-filmed?

Az elemeket (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

12 szavazat.

Ace Ventura: Állati nyomozó

A film hosszú utat járt be, míg a mozivászonra került. A producerek Rick Moranistól Whoopi Goldbergig mindenkit fontolóra vettek a főszerepre, végül Jim Carrey mellett döntöttek. Ő azzal a feltétellel vállalta el a filmet, hogy a csapatával együtt átírhatja a forgatókönyvet. Hollywood teljesen ledöbbent, amikor a film mindössze 15 millió dolláros költségvetésből 107 millió dolláros bevételt hozott.

Dumb és Dumber

Egyike azoknak a klasszikus vígjátékoknak, amelyeket vagy azért szeretsz, mert akkora hülyeség, vagy azért utálsz, mert akkora hülyeség. A film kasszasiker volt, de vegyes kritikákat kapott. Az biztos, hogy Jim Carrey és Jeff Daniels tökéletes duót alkotnak.

A kábelbarát

Egy kivételesen fekete humorral átszőtt vígjáték, melyben Jim Carrey egy zavarba ejtően furcsa kábeltévé-szerelőt alakít. A nagy költségvetésű, Ben Stiller által rendezett film átkúszott a 100 millió dolláros bevételi határon, de ebben az időszakban a legtöbb Jim Carrey-film legalább kétszer ennyit hozott. Egyesek szerint a film túl sötét és bizarr volt, inkább az elmúlt években vált csak ünnepelt kultikus klasszikussá.

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Jim Carrey-nek nem volt túl nagy sikere a komolyabb hangvételű filmekkel, de az Egy makulátlan elme örök ragyogása kivételt jelent, hiszen egyértelműen ez a legelismertebb filmje az összes közül. A film egy párról szól, akik azután is találkoznak, hogy minden emléküket kitörölték egymásról egy különleges technika segítségével. A sci-fi románc elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat.

Ace Ventura: Hív a természet

Amikor Jim Carrey leszerződött az Ace Ventura: Állati nyomozó című filmre, még egyáltalán nem volt sztár Hollywoodban, és így nem volt lehetősége arra, hogy kivegye a szerződéséből a folytatásra vonatkozó záradékot. Az első Ace Ventura-film azonban szupersztárrá tette őt, és olyan szerepekre kapott ajánlatokat, mint a következő Batman-gonosz vagy egy hátborzongató kábeltévés fickó egy Ben Stiller-filmben. Annak ellenére, hogy végül hatalmas siker lett az Ace Ventura folytatása, sokan úgy vélik, hogy a film nem közelítette meg az első rész minőségét.

Hanta boy

Jim Carrey A kábelbarát után ezzel a jóval mainstreamebb vígjátékkal tért vissza, amely egy hazudni fizikailag képtelen ügyvédről szól. A cselekmény kissé sablonosnak hangzik, de Carrey még egy Golden Globe-jelölést is kiérdemelt érte.

Truman Show

1998-ban még nem igazán tudtuk, hogy mik azok a valóságshowk. Ebben az ártatlanabb korban került a mozikba a Truman Show, amely egy férfi történetét meséli el, aki nem veszi észre, hogy az egész élete egy tévéműsor, és mindenki, akit ismer, egészen a feleségéig és a legjobb barátjáig, fizetett színész. Jim Carrey Golden Globe-díjat kapott a szerepért.

A Grincs

Az ikonikus zöld gonosztevőt eljátszani, aki ellopja a karácsonyt, érdekes lépcsője Jim Carrey karrierjének. A legendás rendező, Ron Howard víziója alapján ez egy szeretem vagy utálom típusú film (tekintve a vegyes kritikákat annak idején), de Carrey minden pillanatából kihozta a maximumot.

Ember a Holdon

Az Oscar-díjas Miloš Forman rendezte az Andy Kaufman komikusról szóló életrajzi filmet Jim Carrey főszereplésével, aki ezért zsinórban másodszor nyerte el a vígjáték főszereplőjének járó Golden Globe-ot.

A maszk

A maszk című filmhez azelőtt választották ki Carrey-t, mielőtt az Ace Ventura: Állati nyomozó a mozikba került volna. A producerek megütötték a főnyereményt: a film 23 millió dolláros költségvetésből végül 361 millió dolláros bevételt hozott. Emellett megismertette a világgal a fiatal Cameron Diazt.