Varázsgombát kínáló nyúl, Lolita és meleg Hamupipőke – híres betiltott könyvek

Hogy milyen szélsőséges méreteket tud ölteni egy mű betiltása, arról Salman Rushdie tudna mesélni. A Sátáni verseket nem egyszerűen betiltották több muszlim országban, hanem szerzőjére vérdíjat tűztek ki, Irán akkori legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruholláh Homeini ajatollah 1989 februárjában fatvát adott ki rá, amelyben arra kérte a híthű muszlimokat, hogy végezzék ki Rushdie-t. Míg az író a bevándorlók nehézségeiről írt komplex és grandiózus művet, addig sok muszlim vallásellenes kirohanásnak vélte. Rushdie majdnem harmintöt évvel később sem érezheti magát biztonságban, tavaly augusztusban egy irodalmi rendezvényen megkéselték.

Több amerikai államban és Kínába is szemet szúrt a cenzoroknak a kislányokat varázsgombával kínálgató nyúl, így Lewis Carroll gyerekmeséje több helyen is tiltólistán volt. Több szempontból is kifogásolták az azóta klasszikussá érett történetet: a kínaiaknak például nem tetszett, hogy emberi tulajdonságokkal ruházták fel az állatokat, Amerikában pedig sokan úgy vélték, a pszichedelikus látomások a droghasználatra buzdítják majd a gyerekeket.

Bár hivatalosan egyetlen országban sem tették tiltólistára, A legyek ura legnagyobb ellenfelei a harcias amerikai szülők. Időről időre ugyanis egy-egy amerikai iskolában megpróbálják elérni, hogy William Golding klasszikusát – amely nem mellesleg Stephen King egyik kedvenc könyve is – kitiltsák az iskolából mondván, hogy túlzottan erőszakos a fiatalok számára. A lakatlan szigeten kikötő, majd saját társadalmat szervező kisfiúk történetét többek közt azért is kifogásolták, mert gyerekeket helyez egy brutális közegbe, általuk az emberi lélek sötét oldaláról is beszél, ráadásul vallásellenes motívumok is vannak benne.

Mire George Orwell az 1949-ban megjelenő könyvével, az 1984-gyel újabb betiltási hullámnak nézett elébe, addigra már mondhatni rutinos volt: másik klasszikusa, a négy évvel korábban kiadott Állatfarm verte az első nagyobb hullámokat. A Szovjetúnió és a Napóleon nevű disznó által megkérdőjelezhető módszerekkel vezetett állatfarm közti kísérteties hasonlóság Sztálinnak is feltűnt, az 1984-el együtt 1990-ig tiltólistán voltak a Szovjetúnióban, de Kubában, Észak-Koreában, Kenyában és az Egyesült Arab Emirátusokban a mai napig nem kapható.

Aldous Huxley a 26. századi Londonba helyezte disztópiáját, amelyben már nincs sem háború, sem szegénység, cserébe egy sor olyan érték is eltűnt, amely nélkül ma elképzelhetetlennek tartjuk az életünket. Nem feltétlenül értettek egyet a regény címével többek közt Indiában, Írországban és Ausztráliában sem: az előbbiben a túlzott hedonizmust kifogásolták, amely a cenzorok szerint már pornográfiába hajlott, az íreknek a hagyományos családmodell felrúgása és a kemény nyelvezet szúrt szemet, de emellett a rasszizmus, az elitizmus és a droghasználat is kiverte sokaknál a biztosítékot.

A Zabhegyező – vagy újabb magyar fordításban Rozsban a fogó – igazi nagyágyú nemcsak a 20. századi amerikai irodalom csúcsteljesítményei közt, hanem a leggyakrabban betiltott könyvek listáján is: a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig ez volt a leggyakrabban tiltólistára rakott alkotás az amerikai könyvtárakban. A magányos lázadó, Holden Caulfield útkeresését a mostoha társadalomban rengetegen érezhették magukénak, ám mégis sokan károsnak vélték a fiú céltalanságát, felelőtlenségét, vulgaritását, a regény nyelvezetét. Az sem csinált túl jó reklámot a könyvnek, hogy a John Lennont megölő David Chapman megszállottan rajongott az alkotásért, és míg a kiérkező rendőröket várta Lennon vérző teste mellett, a Zabhegyezőt olvasgatta.

Míg a könyvek elleni protestálás legszélsőségesebb formájaként eddig a könyvégetés kifejezést használta eddig a köznyelv, addig Magyarországon Dúró Dóra jóvoltából honosodott meg a könyvdarálás. A hátrányos helyzetű emberek – köztük az LMBTQ-közösségek és fogyatékkal élők – történeteit középpontba állító mesék nagy port kavartak a magyar közéletben, melegpropagandát kiáltva többek közt a csepeli óvodákból is kitiltották a könyvet. Az üzletekben ugyanakkor kapható – igaz a hivatalosan gyermekvédelmi törvénynek, de a kritikusok körében melegellenesnek nevezett törvény miatt a más, hasonlóan LMBTQ-tematikával rendelkező könyvhöz hasonlóan ezt is lefóliázva árulják.

Nem meglepő, hogy miért számít egy tinilány és egy negyvenes éveiben járó férfi kapcsolata megbotránkoztatónak főleg az ötvenes években, nem csoda, hogy Vladimír Nabokov alig talált kiadót, aki megjelentetné a könyvet. Végül sikerült Párizsban, azzal a lendülettel az angol belügyminiszter pornográfnak nevezte, majd elkoboztatta a Nagy-Britanniába behozott könyveket. De nem csak ott, többek közt Új-Zélandon, Franciaországban, Argentínában és Afrika több országában is betiltották, de hasonló sorsra jutott Stanley Kubrick filmadaptációja is, aki később azt nyilatkozta: ha tudta volna, mennyi probléma adódik majd a cenzúra miatt, sosem kezd bele a filmbe.

Hivatalosan nem tiltották be az Egyesült Államokban a népszerű varázslósztorit, ez azonban nem gátolt néhány konzervatív szülőt abban, hogy a könyvégetés módszeréhez nyúlva nyilvánítson véleményt J. K. Rowling regénysorozatáról. 2001-ben a Maine állambeli Lewinston egyik iskolájában folyamodtak a módszerhez mondván, hogy így védik meg a gyerekeket az okkultista olvasmánytól, 2009-ben pedig egy ördögűző tanácsára távolították el egy Nashville-i katolikus iskola könyvtárából a Potter-könyveket, mivel úgy vélték, hogy az abban szereplő varázsigék és átkok akár valódiak is lehetnek.

Felsorolni is sokáig tartana, mi minden verhette ki sokaknál a biztosítékot a szadista aranyifjú történetében. Az erőszakban, vérben, szexualitásban és bántalmazásban gazdag sztorit Ausztráliában a mai napig csak lefóliázva lehet kapni, és csak 18 éven felülieknek árulják, Amerikában és Németországban egy ideig korlátozták a terjesztésüket, mivel a fiatalságra nézve veszélyesnek ítélték meg a művet.