Még nem regisztráltam

Sport

A futballvilág legkeményebb szurkolótáborai

Máté Bruckner
Máté Bruckner

A futballultrákról széles körben elterjedt vélemény, hogy erőszakosak és durvák, pedig a döntő többségük csak elhivatottan drukkol a saját csapatának. A szenvedélyes szurkolás helyett megjelenő brutális lelátói – és utcai – erőszak viszont árnyékot vet a világ legfontosabb játékára, és képes elterelni a figyelmet a pályán zajló eseményekről: a csodálatos cselekről és a gólokról. Az alábbi lista biztosan nem fogja gyengíteni a sztereotípiákat: a legszélsőségesebb szurkolótáborok közül gyűjtöttünk össze tizenegyet.

Szerinted melyik futballcsapat tábora a legkeményebb?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

20 szavazat.

Partizan Belgrád (Grobari)

Európa egyik leghírhedtebb szurkolótábora, amely ismert szélsőséges rigmusairól, eszelős pirotechnikai megoldásairól és brutális verekedéseiről. A Grobari szerbül Sírásót jelent, ami már önmagában nem túl bizalomgerjesztő, hát, még, ha az ultrák bűnlajstromát is felidézzük! 1999-ben egy rakétát lőttek át a városi rivális Crvena Zvezda szurkolói (Delije) közé, aminek következtében egy ember életét vesztette. A Totthenham Hotspur ellen a 2014-es Európa Liga csoportkörében antiszemita molinót húztak fel, tudatosan a banjicai koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója előtt néhány nappal. A Partizan Belgrád másik szurkolói csoportja, az Alcatraz egyik tagja pedig 2009-ben egy Toulouse elleni Európa Liga-mérkőzés előtt meggyilkolt egy francia szurkolót.

Wydad Casablanca (Ultras Winners)

Az elképesztő látványelemekről híres szurkolótáborral jó néhányszor meggyűlt a baja a klubvezetésnek. 2023 márciusában például a CAF Bajnokok Ligája elődöntőjének utolsó perceiben egy néző berohant a pályára, majd ütni kezdte az angolai ellenfél kapusát. Az interneten fellelhető felvételek zöme azonban szerencsére nem az erőszakról, hanem az elképesztő színvonalú szurkolásról.

Boca Juniors (La Doce)

A Bombonera stadionban egész évben csodálatos hangulat van a mérkőzéseken, a csúcspont viszont az ősi városi rivális, a River Plate ellen jön el. A káprázatos látványvilág, a szurkolás és a feszültség a világ legnagyobb rangadói közé emeli a Superclásicót, amely sajnálatos módon nem csak a futballpályán zajlik. Az ultrák közötti harcok rendszeresek, ennek az egyik legbrutálisabb precedense az volt, amikor 2018-ban két Boca-huligán halálra késelt egy River-drukkert az utcán, amiért az a Libertadores-kupa győzelmet ünnepelte.

Crvena Zvezda (Delije)

Ha a legkeményebb szurkolótáborok között az lenne a rangsorolási szempont, hogy melyik gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelemre, a Delije jó eséllyel pályázna az első helyre. 1990. május 13-án, amikor Jugoszlávia már a szétesés szélén állt, a Dinamo Zagreb fogadta a Crvena Zvezdát. A balhé kialakulása miatt két fél egymásra mutogat, ami viszont nem kérdés, hogy a szerb ultrák kövekkel dobálták a horvát drukkereket, akik erre székhajigálással válaszoltak. Ezután a pályára beszabadult a tömeg: verekedés, késelés, káosz, 60 sérült. A meccset nem játszották le. Történet szempontjából fontos, hogy a Delijét akkoriban Zeljko Raznatovic vezette, aki a nem sokkal később kirobbant délszláv háborúban azt az Arkan Tigrisei nevű paramilitáris szervezetet irányította, amely a legkegyetlenebb háborús bűncselekményeket követte el.

PAOK (Gate 4)

A PAOK legismertebb ultracsoportja a Gate 4, amely a futballcsapat mellett a klub szinte minden együttesének mérkőzésein képviselteti magát. A név onnan ered, hogy a Toumba Stadion 4-es szektorában gyűltek össze a legkeményebb és leghangosabb drukkerek. A legenda szerint Diego Maradona azt mondta, hogy a PAOK-ban még ingyen is játszana a hangulat miatt. A szurkolók gyakran fogalmaznak meg kritikát a klubvezetés felé, ami egy PSG elleni UEFA Kupa-mérkőzésen odáig fajult, hogy a tömeg erőszakossága miatt félbe kellett szakítani a találkozót. Emiatt a PAOK-ot két évre eltiltották a nemzetközikupa-szerepléstől, amit végül egy évre mérsékeltek.

Hajduk Split (Tordica)

A Hajduk Split ultrái a legdurvábbak közé tartoznak: erőszakosak és szélsőjobboldaliak. A Tordica tagjai voltak azok, akik 2010-ben egy Dinamo Zagreb elleni bajnokin kilőtték egy rendőr szemét, és akik 2014-ben egy Csehország elleni válogatott mérkőzésen égő fáklyákat és petárdákat dobtak a pályára. De a 2015-ös olaszok elleni vb-selejtező előtt a gyepbe égetett horogkeresztet is a számlájukra írják.

Lazio (Irriducibile)

Olaszországban a politika és a sport nehezen válaszható el, és ezért Silvio Berlusconi exminiszterelnök és korábbi Milan-tulajdonos mellett a Lazio drukkerei is nagyon sokat tettek. A klub nyíltan fasiszta ultrái Benito Mussolini diktátor éltetése mellett számos alkalommal antiszemita és rasszista rigmusokkal hívták fel magukra a figyelmet. Az AS Roma ellen 2017-ben egy olyan grafikával „dekorálták” ki a Stadio Olimpico oldalát, amelyen Anne Frank holokausztáldozatot a városi rivális mezébe bújtatták. 2023 márciusában pedig folyamatosan antiszemita rigmusokat kántáltak a Roma elleni találkozón, illetve egy szurkoló Hitlerson feliratú 88-as számú mezben jelent meg a stadionban. A Curva Nord szektorát időről időre lezárják a szélsőséges megnyilvánulások miatt.

Wisla Krakow (Wisla Sharks)

Amennyiben igazán erős és látványos szurkolásra vágyunk, biztosan nem hibázunk, ha ellátogatunk a Wisla Kraków valamelyik hazai meccsére. Ha még ennél is többet szeretnénk, akkor a városi rivális Cracovia elleni találkozóra kell jegyet venni, de nem árt óvatosnak lenni, hiszen a két klub közötti rivalizálás évtizedeket óta hatalmas. Ennek a legdurvább kisülése egy 2011-es tragédia volt: a lengyel bíróság ítélete szerint a Wisla Sharks nevű ultraszervezet vezetője és társai brutálisan, 64 késszúrással meggyilkolták a Cracovia drukkereinek vezetőjét.

Atlético Madrid (Frente Atlético)

Az Atlético Madrid szélsőjobboldali ultrái Európa-szerte rettegett tábort alkotnak, legsúlyosabb húzásaikat mégis belföldön követték el. A híradások szerint az 1998-as Real Sociedad elleni bajnoki előtt Aitor Zabaletát, a vendégek szurkolóját gyilkolták meg a Frente Atlético tagjai, akik szabályosan vadásztak az ellenfél drukkereire. A tragédia 2014-ben megismétlődött: az ultracsoport a Madridba érkező Deportivo La Coruna szimpatizánsaival keveredett verekedésbe a Manzanares partján. Az összecsapás végén a megszúrt vendégszurkolók közül hármat is a folyóba dobtak, közülük egy ember meghalt.

FC Barcelona (Boixos nois)

A Boixos Nois a Barcelona szélsőjobboldali, katalán szeparatista szurkolótábora. Hosszú évek óta ki vannak tiltva a Camp Nouból, azonban időről időre mégis megjelennek a stadionban, viselkedésük pedig mit sem változott: többször is büntetést kapott miattuk a sztárklub. A Boixos Nois katalánul őrült fiúkat jelent, ami szerény öndefiníció, annak fényében, hogy a beszámolók szerint az ultracsoport tagjai 2014-ben megkéselték a francia Paris Saint-Germain két szurkolóját.

Millwall (Millwall Bushwackers)

A talán legismertebb futballhuligánok a Millwallhoz kötődnek. Az évtizedeken keresztül rettegett ultrák viselkedése a rendőrség számára is komoly kihívást jelentett. A számtalan balhé felsorolhatatlan, a Millwall szurkolótábora viszont popkulturális értelemben is tényező lett, hiszen James Bannon rendőr a 80-as években beépült a huligánok közé, és tapasztalatai alapján filmet készítettek (Személyazonosság), valamint könyvet is írt (A beépített huligán).