Básztet, Ganésa, Aszklépiosz – állatbőrbe bújt istenek és szentek

Észak-Amerikától Indiáig több macskaistent vagy épp démont találhatunk. Közülük Básztet volt a leghíresebb az ókori Egyiptomban, valamint a Kasha démon Japánban. A burmai szent templommacska fajának nevében ma is jelzi a macskák megkülönböztetett spirituális szerepét.

Legismertebb megtestesülése a hindu Ganésa isten, de a legenda szerint Májá királynő álmában is egy elefánt jelent meg a Buddha megfoganásakor.

A germánoknál az első ember megteremtőit látták beléjük, Indiában az emberiség egyik anyja és Krisna legkedvesebb állata, az ókori Egyiptomban pedig gyakran Hathor istennőt ábrázolták tehénként.

A görög-római mitológiában Aszklépiosz a gyógyítás istene, a kígyó, aki a mai napig visszaköszön ránk a patikák cégéreiről – rajta kívül többek között az ír, skandináv, azték, indián és hindu legendákban is elcsúszhat mellettünk egy-két példány.

A medvekultusz már a neandervölgyi társadalmaknál is jelen lehetett, és azóta számos kultúrában ruházták fel őket isteni energiákkal Eurázsiától Észak-Amerikáig, gondoljunk csak Artemiszre és a Nagy Medve csillagképre.

Fontos szerepük van a zsidó vallásban, áldozati állat és Jézus Krisztus egyik attribútuma, de több más keresztény szentet is jelképez.

Zeusz egyik szent állata, Apollón isten jelképe, míg egyes hindu spirituális vezetőket paramahanszának, vagyis a legfőbb hattyúknak neveznek.

A keresztény kultúrkörben Szent Jeromos és Szent Márk attribútuma, a hindu Visnu isten egyik megtestesülése, mint Naraszimha, valamint oroszlánként ábrázolják az ókori egyiptomiak istennőjét, Szahmetet is.

A bikaviadalok a mai napig őrzik ezeknek az állatoknak a kultuszát, amiket például az ókori Kréta szigetén a termékenységhez kötöttek, Egyiptomban pedig Ozirisz istent jelképezte Ápisz képében.

A pávákat napjainkban is szentként és országuk szimbólumaként tisztelik Indiában, de a magyar népdalokban ugyancsak szimbolikus jelentéssel bírnak.