A valaha készült legjobb szuperhősfilmek

Már a Pókember: Irány a Pókverzum is egy csoda volt, de a folytatás még tovább tudta emelni a színvonalat. A Pókverzumon át nemcsak a legengerlő látványa miatt kiváló alkotás, de azért is, mert úgy mesél el egy teljesen új történetet, hogy közben hű marad a Pókember karaktereket legendáriumához. A sztori nagyszerűen építkezik a hálószövő hősök tragédiáiból, és emellett bőven jut energia humorra és easter eggek egészen elképesztő mennyiségére is.

Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiájának középső darabja a megjelenésekor azonnal beírta magát a legjobb szuperhősfilmek közé, és nem véletlen az sem, hogy sokaknak mind a mai napig ez A LEGJOBB képregény- és szuperhősfilm. Pattanásig feszült hangulat, elképesztően látványos akciók, zseniális Heath Ledger, mint Joker, és mindemellé egy nagyszerűen felépített történet, ami nagyszerűen mutatja meg a két karakter soha fel nem oldódó ellentétét.

Az elmúlt három és fél évtizedben jó pár színész magára öltötte Batman jelmezét, de az egyik legjobb adaptáció még mindig Tim Burton 1989-es alkotása, amiben Michael Keaton alakítja Bruce Wayne és a köpenyes igazságosztó karakterét. Jack Nicholson tökéletes Joker, és a történet zseniálisan boronálja össze a két főszereplő eredettörténetét. Vizuálisan is kiváló alkotás, ami több évtized távlatából is simán megállja a helyét.

Jó, ez valójában két film, de mégis nehéz különválasztani őket. A Végtelen háború volt az első olyan Marvel-film, ami tökéletesen idézte meg a több szuperhőscsapatot felvonultató képregények látványát és hangulatát, a Végjáték pedig olyan legendás pillanatokkal ajándékozott meg minket, amik még évek múltán is libabőrt csalnak az ember karjára. Ha ezzel a filmmel ért volna véget a Marvel Filmuniverzum, mind elégedettek lehetnénk.

A moziban ülve szinte hihetetlennek tűnt, hogy ez a történet elkészülhetett, összehozva három különböző Pókember-filmsorozat főszereplőit. Andrew Garfield és Tobey Maguire feltűnése legalább akkora libabőr volt, mint a portálok megnyílása és a kalapácsos jelenet a Végjátékban, a finálét pedig egyenesen megkönnyeztük. Tom Holland karaktere a film végére igazi Pókemberré válik, és ebben segítenek neki az „elődei” is. Mi ez, ha nem mozgóképes költészet?

Az eljövendő múlt napjai lényegében már azelőtt megismerette velünk a multiverzumot, hogy a Marvel-filmekben egyáltalán utaltak volna erre. Az utolsó igazán jó X-Men-film összehozta az eredeti és újabb filmsorozat hőseit, összemosva a múltat és a jövőt, létrehozva egy új jelent. Igazi sztárparádé, ahol a látvány mellett a sztori is teljesen rendben van. Kár, hogy a folytatások (Apokalipszis, Főnix) már nem tudták megismételni ezt a sikert és minőséget.

A Marvel Filmuniverzum kezdete, ami ugyanakkor önmagában is simán megállja a helyét, sőt! Tökéletes színészválasztás (Robert Downey Jr. nélkül a Marvel Studios ma nem lenne az, ami), ügyesen felépített eredettörténet, lazaság, humor, elsőosztályú látvány – mindez még a kicsit vérszegény főellenfelet is feledteti. Önmagában a stáblista utáni jelenet miatt megérte leforgatni a filmet. Manapság ez már teljesen megszokott, 2008-ban viszont hatalmasat ütött.

A szimpla eredettörténetként funkcionáló első rész után a Russo fivérek megmutatták, hogy Amerika Kapitány karakterében igenis van mélység, nem csupán egy amerikai zászlóba öltözött szuperember szaladgál a képernyőn. A tél katonája egy kiváló képregényt adaptál a vászonra, méghozzá egy olyan filmként, ami egyszerre látványos akcióorgia és igazi paranoiamozi – mindez ráadásul a Marvel Filmuniverzum részeként. A mai napig a stúdió egyik legjobb filmje.

A Sony első Pókember-trilógiájának második filmje továbbra is az egyik legjobb Pókember-film, és itt a helye a legjobb szuperhősfilmek között is. Remek főgonosz (Dr. Octopus), a mai napig tökéletes akciójelenetek, és olyan történet, ami jól ismert képregényekből építkezik, szépen megmutatva, hogy miért Pókember a világ egyik – ha nem a – legnépszerűbb szuperhőse. Ha a harmadik Sam Raimi-féle rész csak fele ilyen jó lett volna, már sokkal jobban járunk.

A Wesley Snipes-féle Penge után lényegében ez volt az a film, ami megmutatta Hollywoodnak, hogy a Batman-sorozat bukása után is lehet képregényekből értékelhető blockbuster filmeket készíteni. Az X-Men ráadásul nem egyetlen hőst, hanem egy egész csapatnyi mutánst helyezett el úgy egy történetbe, hogy az nem vált érthetetlenné vagy követhetetlenné. Bryan Singer filmje lényegében megágyazott a Marvel egy évtizeddel később érkező sikerfilmsorozatának.

Idén 45 éves film, ami a látványt illetően ugyan kissé már megmosolyogtató, de minden más tekintetben teljesen rendben van. Christopher Reeve tökéletesen alakítja az idegen világból érkezett, de a Földön felnevelt Supermant, és a rendező Richard Donner is sokkal jobban értette a karakter lényegét, mint a legutóbbi adaptációkat készítő Zack Snyder. Igazi megkerülhetetlen klasszikus, aminek örök helye van a legjobb szuperhősfilmeket felvonultató listákon.