Még nem regisztráltam

Kult

A legjobb új sorozatok 2023 júliusából

Inkei Bence
Inkei Bence

Megszokhattuk már, hogy nem nyár közepére időzítik a legjobban várt premierjeiket a csatornák, így ez a július is inkább visszatérő évadokról szól, néhány ígéretes új sorozat mellett (ezekről részletesen ebben a cikkünkben írtunk). Így második évadával folytatódik Az igazság ára, az Alapítvány és Az afterparti is, az ötödiknél tart már a Hétköznapi vámpírok, és Neil Gaiman új folytatást írt az Elveszett próféciákhoz. Debütál majd Steven Soderbergh új sorozata, valamint igaz történetet dolgoz fel a brit tévézés hőskorába visszarepítő Nolly és a közelmúlt izgalmas közel-keleti hajszáját megörökítő Bejrút szellemei is.

Te melyiket várod a legjobban?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

6 szavazat.

Bejrút szellemei, SkyShowtime

A Hezbollah egyik kulcsfigurája, Imad Mugnije utáni két évtizedes hajtóvadászatot mutatja be ez a dokumentumfilmes elemeket is tartalmazó, de alapvetően fikciós sorozat, melyet a Faudában is dolgozó Avi Issacharoff és Lior Raz készítettek.

Az igazság ára 2, Netflix

Visszatér a Michael Connolly regényíró által megteremtett ügyvéd, a Lincolnja hátsó ülésén dolgozó Mickey Haller (Manuel Garcia-Rulfo), vele együtt pedig Maggie McPherson (Neve Campbell) is. A tavaly rendkívül nagy érdeklődés mellett debütáló sorozat második évadát a Netflix két részletben teszi majd közzé, a második etap augusztusban érkezik.

Dolores Roach pokla, Amazon Prime Video

Egy népszerű bűnügyi podcastsorozatból készült ez a tévésorozat, melynek főhőse, Dolores Roach (Justina Machado) tizenhat év után szabadul a börtönből, és megpróbál új életet kezdeni, ez azonban csak kezdetben tűnik sikeresnek, mert váratlanul veszélybe kerül minden, amit újonnan felépített.

Nolly, HBO Max

Ez a brit életrajzi sorozat a hatvanas-hetvenes évek szappanoperasztárja, Noele Gordon (Helena Bonham Carter) életének azt a periódusát mutatja be, amikor a színésznőt sikerei csúcsán váratlanul kirúgták a produkcióból. A sorozatot Russell T. Davies (Évek alattEz bűnDoctor Who stb.) készítette.

Superman és Lois 3, HBO Max

Bár az amerikai nézők már láthatták az évadot, így sokan hallhattak a különféle csavarokról benne – például azt, hogy Lois Lane milyen félelmetes új ellenféllel kerül szembe –, a magyar nézőknek viszont újdonság lesz. Az pedig már biztos, hogy lesz majd negyedik évad is.

Csodatévők (Miracle Workers) 4, HBO Max

Simon Rich antológia sorozatának új évadában Daniel Radcliffe, Steve Buscemi, Geraldine Viswanathan, Karan Soni és Jon Bass szokás szerint új szerepekben térnek vissza, és ezúttal egy nukleáris katasztrófa utáni posztapokaliptikus világban láthatjuk őket viszont.

Az afterparti 2., Apple TV+

Chris Miller és Phil Lord krimikomédiájának új évadában Danner felügyelő (Tiffany Haddish) egy új gyilkossági ügyben nyomoz, melyben újra minden gyanúsított a saját szemszögéből, más-más vizuális stílusban meséli el a történetet. Visszatér Sam Richardson és Zoë Chao is.

A kör bezárul, HBO Max

Steven Soderbergh és Ed Solomon új sorozata a leírás szerint multikulturális thriller, melyben egy elfuserált emberrablás ügyében folytatott nyomozás régóta őrzött titkokra derít fényt, amelyek több karaktert és kultúrát kapcsolnak össze a mai New Yorkban. Zazie Beetz, Claire Danes, Jim Gaffigan, Jharrel Jerome és Dennis Quaid is látható lesz a sorozatban.

Egy nagydarab lány túlélési útmutatója, Netflix

Michelle Buteau a főszereplője az azonos című önéletrajzi könyve által ihletett dramedy sorozatnak, melyben megpróbálja újjáépíteni az életét azt követően, hogy a férfi – akivel való kapcsolatára mindent feltett – cserbenhagyta.

Alapítvány 2, Apple TV+

Bár az Isaac Asimov klasszikus sci-fijéből készült sorozat felemás fogadtatást kapott, jön az új évad, és ebben eszkalálódik az eddig is tapintható feszültség a galaxison belül, az Alapítvány kirobbantja a háborút a Birodalom ellen.

 

Dreamland, SkyShowtime

A brit vígjátéksorozat Sharon Horgan legújabb alkotása, aki tavaly a Bad Sistersszel dobott nagyot. Abban is négy nővér szerepelt, mint ahogy a Dreamlandben is: itt a történet kezdetén a legidősebb, Trish (Freema Agyeman) terhes a harmadik gyerekével, két húga és anyjuk izgatottan várják a nagy eseményt, ám váratlanul színre lép a negyedik nővér, Mel (Lily Allen), és ez azzal fenyeget, hogy elszabadul a pokol.

Hétköznapi vámpírok 5., HBO Max

Visszatér Laszlo, Nandor és a többi vérszívó ebben a még mindig nagyon vicces mockumentary sorozatban, melyben a legfontosabb talán az, hogy Colin visszanyerte a felnőtt alakját, és elfelejtett mindent, ami bébiként történt vele. Az kérdéses, hogy ez hogyan befolyásolja kapcsolatukat Laszlóval, aki apjaként nevelte bébi formájában, az viszont biztos, hogy lesz hatodik évad is.

Elveszett próféciák 2., Amazon Prime Video

Neil Gaiman és Terry Pratchett közös regénye alapján az előbbi által képernyőre alkalmazott sorozat új évadában Aziraphale (Michael Sheen) és Crowley (David Tennant) visszatérnek, sőt, új szereplők is érkeznek. Mivel az első évad már elmesélte a regény sztoriját, Gaiman egyedül írta meg most a folytatást.

Édes magnóliák 3, Netflix

Sherryl Woods regényei alapján készülő romantikus sorozat új évadában Helen, Maddie és Dana-Sue új kihívásokkal néznek szembe, de a margaritázás marad!