Még nem regisztráltam

Kult

A legjobb programok gyerekekkel hűvösebb napokra

Anna Csákó

Amilyen irigylésre méltóan tudnak a gyerekek akár egy kaviccsal is órákig játszani, ugyanolyan látványosan képesek unatkozni – és ilyenkor nem árt, ha van a tarsolyunkban néhány ötlet, amivel feldobhatjuk a közösen töltött szabadidőt.

Ti melyiket élvezitek a legjobban?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

7 szavazat.
Kalinovskiy / Getty Images

Barátokat áthívni

Kényelmesebb esetben pedig elfogadni a barátai meghívását. A szülők akármennyire is próbálkoznak, sosem fogják tudni annyira komolyan venni a játékokat, mint a gyerekek egymás között.

Catherine Delahaye / Getty Images

Otthoni kreatívkodás

Csak a fantáziátok szab határt annak, hogy milyen otthoni elfoglaltságot találtok magatoknak, ugyanis pár kavicsból, PET-palackból, papírlapból, vagy szinte akármiből kedvetekre alkothattok. Hogy a pénz mennyire nem számít, azt egy korábbi cikkünkben lévő válogatás is bizonyítja.

Annette Riedl / picture alliance / Getty Images

Tengeri akvárium

Magyarországon több lenyűgöző tengeri akvárium is található, ahol édesvízi élőlényektől kezdve, cápákon és különleges tengeri halakon át még krokodilokkal és különböző rovarokkal is találkozhatunk, van, ahol még rájákat is simogathatunk.

Mike Kemp / Getty Images

Tudományos kiállítások

Számos helyen tudományos életet bemutató interaktív kiállítással, játékokkal várják a látogatókat. Az ilyen kikapcsolódások előnye, hogy a szülők természettudományi ismeretei is gyarapodnak.

Szajki Bálint / 24.hu

Csillagvizsgáló

Szabad szemmel is lenyűgöző a csillagokat vizslatni, de egészen más élmény ugyanezt tenni óriási távcsövek segítségével. Az ország több pontján is találhatunk csillagvizsgálókat, ahol kicsit közelebb kerülhetünk a végtelenhez.

Teresa Short / Getty Images

Főzés

Kellemes közös időtöltés, az aznapi ebéd is pipa, és még önállóságra is tudjuk nevelni gyermekünket. A haladó (de egyáltalán nem elvárt) szintjét egy Taylor nevű kisfiú képviseli, aki kétéves korára már nagyjából egyedül készített magának lasagnét, bolognait és omlettet.

Jupiterimages / Getty Images

Színház

A dzsungel könyve vagy a Padlás nézése közben a szülők sem fognak unatkozni, de a sikerdarabokon túl is rengeteg színház várja bő kínálattal kisebb nézőit is.

Tatyana Tomsickova Photography / Getty Images

Mozi

Otthon kényelmesebb bekapcsolni a tévét, viszont a mozikban mindig az újonnan bemutatott filmeket láthatjuk. A gyerek így nem fogja magát kirekesztve érezni a suliban: érteni fogja, miért van mindenkinek elzás tolltartója vagy minionos füzete, ráadásul az iskolatársaival elkezdheti élete első mélyre menő filmelemzéseit.

agrobacter / Getty Images

Bowling

A játék célja nagyjából annyi, hogy a bowling golyóval egy gurítás alatt minél több bábut ledöntsünk a lábáról, és miénk legyen a legtöbb pont. Elsőre nem tűnik bonyolultnak, de egy brazil nő például a bábuk helyett az eredményjelző tévét vette célul, míg egy koreai lány egy golflabdával is le tudta tarolni az összeset.

galitskaya / Getty Images

Bobozás

Télen és nyáron is remek elfoglaltság, és a szánkózással ellentétben a bobozáshoz nem kell megfeszülten várnunk arra a néhány napra, amikor talán esik egy kevés hó.

scaliger / Getty Images

Játszóház

Szülinapi zsúrok lebonyolításához is kiváló helyszín (igaz, valaki szerint egy Hooters étterem is megfelelő szórakozást nyújt ötéveseknek). A játszóházak leveszik a szülők válláról a takarítás terhét, és attól sem kell rettegnünk, hogy a lakásunkban majd valamelyik gyerek lerúgja a tévét az állványról.

RichLegg / Getty Images

Lézerharc

Igazi ügyességi csapatjáték, ahol a legkisebb korosztályt leszámítva mindnyájan jól érezhetitek magatokat.

JackF / Getty Images

Paintball

Nem teljesen veszélytelen, de annál izgalmasabb szabadidős sport, ahol büntetlenül festéket lövöldözhettek egymásra.

    • Szoky, Annuskám, Bebepiskóta – gasztrovloggerek, akikkel együtt főzhetünk a családnak

      Szoky, Annuskám, Bebepiskóta – gasztrovloggerek, akikkel együtt főzhetünk a családnak

      126 szavazat

      Nem tudod, hogyan kezdj neki egy ételnek, vagy csak megerősítésre vágysz egy receptet illetően? Irány a YouTube! Számos gasztrocsatorna vár egészen a hagyományos ételeket bemutatóktól az újhullámosokig.

    • Zállatorvos, Vászonzsákoslány – A legjobb magyar YouTube-csatornák tanuláshoz

      Zállatorvos, Vászonzsákoslány – A legjobb magyar YouTube-csatornák tanuláshoz

      263 szavazat

      Az autodidakta módon történő tanuláshoz ma már könyvek helyett a YouTube végtelen mennyiségű videóihoz is nyúlhatunk.

    • Hazai zenei fesztiválok 2023-ban

      Hazai zenei fesztiválok 2023-ban

      315 szavazat

      Ha magyarországi nyári programokról beszélünk, megkerülhetetlenek a zenei fesztiválok. Hazánk számos világszínvonalú eseménynek ad otthont, amelyek olyan sokrétűek, hogy mindenki találhat köztük kedvére valót.

    • A legjobb budapesti fagyizók

      A legjobb budapesti fagyizók

      356 szavazat

      Megjött a jó idő, közeledik a nyár – ez egyet jelenthet, itt az ideje fagyizni menni! De hogy hova? Megnéztük a budapesti fagyizók Google-értékeléseit, és az alábbi tizenöt hely mind kiváló pontszámokkal rendelkezik.

    • A legélhetőbb budapesti kerületek

      A legélhetőbb budapesti kerületek

      120 szavazat

      Az évek során folyamatosan változtak a fővárosunk kerületeinek határai, jelenleg 23 kerületből áll Budapest.

    • A legjobb magyar stand up humoristák

      A legjobb magyar stand up humoristák

      568 szavazat

      Ha a legjobb magyar humorista kérdése merül fel, sokan a mai napig rögtön rávágják válaszként, hogy a Hofi az. Ha az ő helyét a dobogó legfelső fokán nem is veszélyezteti senki, a fiatalabb generációnak is megvannak a méltán népszerű képviselői.

    • A legjobb beszélgetős YouTube-csatornák

      A legjobb beszélgetős YouTube-csatornák

      218 szavazat

      A televíziózás elöregedését semmi se jelzi jobban annál, mint hogy rengeteg korábban tévésnek számító műfaj az internetre költözött át. Politika, közélet, bulvár – legyen bármilyen téma és célközönség, a különböző YouTube-csatornák óriási nézettséggel mennek nálunk is.