Még nem regisztráltam

Bulvár

A világ leghírhedtebb börtönei

Anna Csákó

Míg itthon a szegedi Csillagnak vagy Márianosztrának a neve vált ki egyesekből borzongást, addig az alábbi listán található börtönök mindegyike világszerte zord és embertelen körülményeiről ismert.

Szerinted melyik a legkegyetlenebb?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

5 szavazat.
Gerhard Joren / LightRocket / Getty Images

Bang Kwang

Itt található Thaiföld első számú, még működő férfi börtöne, ahol a halálraítélteket is őrzik. 2013-ban vezették ki azt a gyakorlatot, aminek köszönhetően az elítéltek a bekerülésüktől számított három hónapig lábbilincset viseltek, de a körülményeik azóta sem sokat javultak. A világ börtöneit tekintve Thaiföldön kiemelkedően magas a kábítószerrel kapcsolatos bűntények miatti bebörtönzések, illetve kivégzések aránya.

Andrea Pistolesi / Getty Images

Alcatraz

A San Francisco-öböl közepén fekvő Alcatraz-szigeten elhelyezkedő börtön ma már csak emlékhelyként látogatható, de 1934-1963 között Amerika legveszélyesebb bűnözői éltek itt. A szökés esélye szinte egyenlő volt a nullával, a folyamatos felügyelet, szigorú szabályok, és a szigetet körülvevő jéghideg, cápák lakta víz miatt. Leghíresebb foglya Al Capone volt.

Jordan Lye / Getty Images

Hörjong munkatábor

Az már önmagáért beszél, hogy ez a hely Észak-Koreában volt található. A rabok napi 12 óra kényszermunkára voltak fogva, az energiabevitelük pedig csekély mennyiségű víz és száraz kenyér adta – becslések szerint nagyjából évi 1500-2000 ember (köztük gyermekek) haltak ott éhen. A tábort jelentések szerint 2012-ben bezárták.

Benjamin Lowy / Getty Images

Abu Ghraib

A hírhedt iraki börtöntől volt hangos a sajtó 2004-ben, miután napvilágot láttak olyan felvételek, ahol a börtönőrök különös kegyetlenséggel kínozzák az ottani foglyokat. Az amerikai hadsereg legnagyobb szégyenének tartott börtönkomplexumot 2006 őszén bezárták.

FRANKLIN SUAREZ / MPPPS / AFP

Sabaneta

Az 1958 és 2013 közt üzemelő venezuelai börtön túlzsúfolt volt, nem volt megfelelő az orvosi ellátáshoz, élelemhez és a tiszta vízhez való hozzáférés, és gyakoriak voltak a börtönlázadások. 150 elítéltre jutott egy őr, a börtönt rabokból összeállt bandák irányították.

WELAYAT HOMS / AFP

Tadmur

A 2001-ben bezárt, majd 2011-ben újranyitott börtön Szíria szerte jól ismert volt zord körülményeiről, és az ott tapasztalható embertelen bánásmódról, valamint az 1980-as börtönmészárlásról, amikor több mint 1000 rabot kivégeztek. Az Iszlám Állam fegyveresei 2015-ben foglalták el és semmisítették meg a Tadmur városában található helyet.

Birgit Korber / EyeEm / Getty Images

Black Beach

Az Egyenlítői-Guineában található börtönben a foglyokat gyakran kínzásoknak és alapvető emberi jogaik megsértésének teszik ki – alig kapnak ételt és ivóvizet, valamint hozzátartozóik nem látogathatják őket, és semmit sem tudhatnak hogylétük felől.

Robert Daemmrich Photography Inc / Sygma / Getty Images

ADX Florence

A coloradói börtönt a Sziklás-hegység Alcatrazának is szoktak becézni – a legveszélyesebbnek ítélt és a legszigorúbb ellenőrzésre szoruló férfi foglyokat helyezik el az ADX Florence-ben, akik 24-ből 23 órát magánzárkában töltenek.

Mikhail Svetlov / Getty Images

Butirka

„A megkínzott emberi lények sikolyai és nyögései egyszerre törtek ki cellánk nyitott ablakain” – emlékezett vissza 1937-es ottlétére Evgenia Ginzburg író. Oroszország egyik legrégibb és legnagyobb börtöne még 1771-ben épült Moszkva belvárosában, melyet később a kommunista rezsim politikai foglyaival töltött fel. A Szovjetunió felbomlása óta leginkább az előzetes letartóztatásukat töltők kerülnek ide.

Magali Cohen / Hans Lucas / AFP

La Sante

1999-ben 124 fogvatartott követett el öngyilkosságot, ami az egyik legmagasabb arány volt az európai büntetés-végrehajtási intézetek között. 2001-ben jelent meg Dr. Veronique Vasseur pszichológus könyve a párizsi börtönben átélt tapasztalatairól, ahol olyan fogvatartottakkal találkozott, akik a La Sante körülményeinek hatására patkánymérget, villát, vagy lefolyótisztítót nyeltek le. A helyzet azóta javult, de egy 2015-ös jelentés szerint Franciaországban a lakossághoz viszonyítva hétszer magasabb volt az öngyilkosságok aránya a fogvatartottak körében.

Jordan Lye / Getty Images

Carandiru

A brazíliai São Paulóban található Carandiru 2002-ben örökre bezárta kapuit, de addig a világ egyik legnépesebb börtöne volt a maga 8000 fogvatartottjával. A börtönben önkéntes orvosként átélt tapasztalatairól Drauzio Varella írt könyvet, melyet később megfilmesítettek.

 Luis Gandarillas / Anadolu Agency / Getty Images

San Pedro

San Pedróban a rabok uralják a börtönt, megvehetik saját cellájukat, és akár családjukkal együtt is élhetnek ott. A hely egy ideig turistalátványosságként is üzemelt, míg fel nem ismerték, hogy a legtöbben a bolíviai börtönbe való látogatást csak kokainvásárlás céljából tervezték. Az erdélyi születésű Tóásó Előd írt könyvet Börtönnapló címen ottani tapasztalatairól.

Pictorial Parade / Archive Photos / Getty Images

San Quentin

Sokáig San Quentinben volt található Kalifornia állam legnagyobb halálsora, míg Gavin Newsom kormányzó hivatalba lépésének köszönhetően fel nem számolták. Johnny Cash 1969-ben kiadott egy lemezt az ottani raboknak tartott koncertje után, ahol többek közt arról énekelt, hogy omoljanak le a börtön falai.