Még nem regisztráltam

Bulvár

Helyzetek, amiket nagyon túlreagáltak

Anna Csákó

Összeveszni túlzás nélkül bármin lehet. Esetek többségében a tányércsapkodás mögött nem az aktuális vita tárgya a lényeg, hanem a perlekedő felek egymáshoz való viszonya, és ami elvezette őket odáig.

Szerinted melyik a legdurvább?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

7 szavazat.
releon8211 / Getty Images

Lehetnek titkaink?

Valamint mi számít annak? Egy nő például a válást fontolgatta, mert férje úgy gondolta, nem szükséges megosztania gyermekei anyjával, hogy házasságuk előtt spermát ajándékozott egy barátnőjének – tehát három (házasságából született) gyermekén túl két másik tinédzser biológiai apja is. Ehhez képest semmiségnek tűnhet, ha párunk nem osztja meg velünk telefonja kódját – egy indonéz nő azonban az elutasítás hatására leöntötte benzinnel, majd meggyújtotta titkolózó párját. Ennél eggyel enyhébben reagált egy fiatal férfi, mikor elköltözött otthonról és minden kapcsolatot megszüntetett családjával, amiért azok estéről estére elolvasták naplóját.

Westend61 / Getty Images

Te is nehezen ébredő típus vagy?

Mindenki ismeri az érzést, mikor legszebb álmainkból felráz az ébresztőóra, a házikedvencünk vagy egy már ébren lévő családtag. Senki sem szereti, de általában néhány perccel később már fátylat borítunk a történtekre. Nem így esett egy tennessee-i tinédzserrel, aki eldöntötte, hogy nem megy aznap iskolába – előkapta fegyverét, amivel megsebesítette nagymamáját, 12 éves húgát és 6 éves unokaöccsét.

Ted Levine / Getty Images

Mit sütsz, kis szűcs?

A másik főztje érzékeny téma. Egy amerikai testvérpár esetében például olyannyira, hogy mikor az idősebb testvér öccse volt feleségének főztjével viccelődött, a fiatalabb férfi a vita hevében előrántotta pisztolyát, és bátyja fejére célzott vele – szerencsére nem találta el. Párkapcsolatokban is sok nehézséget okozhat a gasztronómia – egy férfi rendszeresen lepontozta párja ételeit, míg a nő annyira zokon nem vette ezt, hogy többé nem volt hajlandó főzni barátjának.

David M. Benett / Getty Images

Hűséget vagy vakságot fogadunk?

A féltékenység, megannyi parttalan vita okozója pillanatok alatt befészkelheti magát az ember szívébe, és különösebb kiváltó okra sincs hozzá szükség, hogy a zöld szemű szörny végzetes károkat okozzon. Egy brit férfi például felakasztotta magát, miután barátnője bevallotta: vonzónak tartja Danny Dyer színészt.

Ideges leszel, ha bezárják az ajtót az orrod előtt?

Hogy a tömegközlekedés mennyire traumatizáló tud lenni, azt az Összeomlás a Népszínház utcában című félperces korlelet kiválóan szemlélteti. A sofőrökkel való veszekedés és válogatott kedvességekkel való oda-vissza dobálózás mindennapos jelenség, ahol még az sem ritka, hogy fizikai agresszióig fajulnak az események. Csak néhány hazai példát említve: egy egri buszsofőr egy 13 éves gyereknek kevert le egy pofont, mert az hátul rosszalkodott, míg Újpesten a buszsofőrt verték eszméletlenre, amiért a koronavírus-járvány alatt azt kérte egy utastól, viseljen maszkot.

ShotPrime / Getty Images

Mi számít megcsalásnak?

Egy kapcsolat elején érdemes lefektetni a szabályokat, hogy mi számít megcsalásnak, de a legtöbb ember azzal egyetért, hogy egy évtizedek óta tartó, monogám házasságban, ha az egyik fél nemi herpeszt kap el, az egy félreérthetetlen jele a félrelépésnek – persze kevés fekete-fehér dolog van a világon. Egy fiatal, mélyen vallásos családban nevelkedett lány Redditen osztotta meg dilemmáját, hogy vajon elárulja-e válófélben lévő szüleinek: apja feltehetőleg tőle kapta el a fertőzést, miután annak borotváját használta egy buli előtt.

mikroman6 / Getty Images

Hová mentek nyaralni? (És kivel?)

Egy nyaralás általában arról szól, hogy elszakadjunk a hétköznapok zajától, és minőségi időt tölthessünk azokkal, akik igazán számítanak. Épp ezért okozott megütközést egy nőben, mikor kiderült, párja közel fél milliót tapsolt el (forintra átváltva), hogy egy barátnőjével töltse szabadnapját – noha a férfi szerint semmi különös nem történt. Másoknál azonban az sem segít, ha közösen képzelik el a kikapcsolódást: egy nő nagyjából 2 millió forintnak megfelelő összeget juttatott az emésztőrendszerébe a nyelőcsövén keresztül, hogy férje ne költhesse el másra a pénzt, és el tudjanak menni nyaralni.

rbkomar / Getty Images

Kinek mi a szerepe?

A nemi szerepek témája sajnos még mindig végtelen kút, ahol bármilyen igazságtalan jogfosztás vagy erőszakos egyenlősítés ellen vagy mellett érvek sora vár minket. Egy terhes nő hamar pontot tett a vita végére, és egész egyszerűen nem árulta el közös gyermekük nemét a párjának, miután az nem kísérte el az orvosi vizsgálatokra – mondván, nem ő terhes. Egy csupán néhány perce tartó házasságnak is a nemi szerepekről szóló vita vetett véget: a friss menyecske egy olyan dalt játszott le az esküvőn, amely a nőt helyezte domináns szerepbe – ezzel véget vetve az éppen csak megkötött házasságnak. Egy hosszú házasság végén azonban a bíróság próbált igazságot tenni: a feleség 25 évnyi fizetetlen házimunkájáért 77 millió forintnyi kártérítés megfizetésére kötelezték a válófélben álló pár férfi tagját.

GoodLifeStudio / Getty Images

Mi legyen a gyerek neve?

Általában a szülőpár, közös megegyezéssel – így valóban furcsa érzés keríthette hatalmába azt a férfit, akinek barátnője a közösen kiválasztott nevet figyelmen kívül hagyva volt szerelmének nevével anyakönyveztette újszülött gyermeküket. Van, mikor kívülről próbálnak beleszólni a névadásba, de ezen a területen még a „névlopás” is előfordulhat: egy nő ugyanazt a különleges nevet adta gyermekének, amit legjobb barátnője szánt volna sajátja számára – a név maradt, barátságuk viszont véget ért.

Peter Cade / Getty Images

Mennyi az annyi?

És most nem a piszkos anyagiakra gondolunk. Egy kétségbeesett férj számára havi három alkalom kevésnek bizonyult, így excel-táblázatban kezdte vezetni felesége kifogásait, amivel a nő kibújt az esti ölelkezések alól. Egy másik esetben a visszautasított társ bosszúból teleszellentette a szobát, mire párja kihívta a rendőrséget. Valaki a válását indokolta az elmaradt összebújásokkal – ráadásul a francia bíróság neki adott igazat, és a nő hibájának ítélték a válást, házassági kötelezettségének megszegése miatt.

Karl Tapales / Getty Images

Mire megy el a pénz?

Minden háztartásnak megvannak a maga szabályai arról, hogyan osztják fel egymás között a kiadásokat, ami könnyen szülhet konfliktusokat. Egy pár abban egyezett meg, hogy a számlákat közösen fizetik, de az étkezést mindenki oldja meg magának – ezért a nő szerette volna kifizettetni hűtőben hagyott pizzája maradékát, miután párja ellopta és megette előle. Egy másik nő azon háborodott fel, hogy vőlegényétől annak jó fizetése ellenére csak egy akciós, szerinte olcsó jegygyűrűt kapott, ami miatt az eljegyzés felbontásán is elgondolkozott.