Orrtúrás, böfögés, káromkodás – ezek miatt szóltak ránk gyerekkorunkban, de néha felnőttként sem ártana

Ezt a szokást a koronavírus-járvány alatt a felnőtteknek is újra meg kellett tanulniuk.

Az is érthető, hogy a gyerekek miért túrják az orrukat, de azt sem kell magyarázni, hogy erről miért érdemes minél hamarabb leszoktatni őket.

Babaként még kifejezetten fontos, hogy képesek legyünk rá, később pedig melyik gyerek ne álmodna arról, hogy elböföghesse az egész ábécét?

Vagy sálat, kesztyűt, pulcsit, kabátot. Gyerekként felesleges időhúzásnak tűnik a kinti játék előtt, és a megfázás gondolata sem olyan fenyegető, hisz akkor néhány napig óvodába sem kell menni.

Ez attól a pillanattól kezdve egyre fájóbb kérés, mikor az esti mesét már nem a szülők olvassák fel.

Rengeteg problémát okozhat a későbbiekben, ha elmarad a rendszeres fogmosás, így szülőként ezt évekig kell ismételgetni minden reggel és este, míg nem válik a gyereknél rutinná.

Nehogy a végén belerepüljön egy légy.

Gyerekként nehéz felmérni ésszel, mi azzal a baj, ha napi egy tábla csokit megeszünk, így a szülőkre hárul az ésszerű keretek megteremtése.

Vagy a ruhádba, de semmiképp se a melletted álló ember arcába a villamoson.

De a „Vidd magaddal a tornazsákodat!”, „Ne hagyd itthon a tankönyvedet!” és a „Pakold el az uzsonnádat!” mondatokat hasonlóan gyakran hallhatják az iskoláskorú gyerekek.

Nehéz ügy, ha csak két kocka csoki maradt, és az egyiket oda kellene adni a tesónak.

És ne is bandzsíts, mert úgy maradsz. (Pedig nem is maradsz úgy.)

Ez akkor a legszebb, mikor egy káromkodással megtoldva hangzik el a felnőttektől a nevelési célzatú jó tanács.

Gyerekként elvárják tőlünk, hogy mindig szót fogadjunk, felnőttként mégis az jelent előnyt, ha ki tudunk állni a saját igazunkért.

Ez gyakran felnőttkorban is nehézséget jelent.