Még nem regisztráltam

Bulvár

Saját kéz levágása, denevérevés – a tíz legmeghökkentőbb túlélőtörténet

Orosz Zoltán
Orosz Zoltán

Emberek, akik a halál torkában jártak, de sikerült visszatérniük. Van közöttük olyan, akinek nem is egyszer. Elszántságuknak, kitartásuknak, különleges képességeiknek, a vak szerencsének vagy az isteni gondviselésnek köszönhetik hihetetlen menekülésüket? Íme, tíz hihetetlen, de valóban megtörtént túlélősztori.

Szerinted melyik a legmeghökkentőbb?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

5 szavazat.

Aron Ralston és a szikla

Aron Ralston, hegymászó 27 éves volt, amikor 2003-ban, sziklák omlottak rá túrázás közben a utahi Bluejohn kanyonban. A fiatalember jobb karja a sziklafal és egy nagyjából 360 kilós szikladarab közé szorult. Ralston öt napon át küzdött, de sehogy sem tudta kiszabadítani a karját. Amikor a sziklák ráomlottak, három és fél deciliter víz volt a kulacsában és két burrito a hátizsákjában. Próbálta a lehető legaprólékosabban beosztani az ételt és az italt, de a harmadik napon már hallucinált a kiszáradástól. Végül, mivel nem látott más kiutat, úgy döntött, megpróbálja amputálni az alkarját. A fájdalmas beavatkozáshoz egy mindössze 5 centi pengehosszúságú, multifunkciós zsebkést használt. Ralston autója nagyjából 13 kilométerre állt a baleset helyszínétől. A férfi közel tíz kilométert tett meg az emberpróbáló terepen, amikor összefutott egy túrázó holland családdal, akik azonnal segítséget hívtak hozzá. A férfi 18 kilót fogyott, vérének negyedét elveszítette, így éppen csak, hogy túlélte a megpróbáltatásokat. Rolston később könyvet írt a történetéről és állandó médiaszereplő lett.

Photo dated 20 December 1972 showing the 16 Urugayans survivors of a plane crash in the Andies on their return to Montevideo. They were rescued after spending 70 days in the mountains and, in order to survive, had to practice cannibalism. (Photo by AFP)

Életben maradtak: az uruguayi rögbicsapat

Egy amatőr rögbicsapat és a családtagjaik, összesen negyven utas, és öt főnyi személyzet indult repülőgéppel Uruguayból Chilébe 1972 október 13-án. A gép az Andok magas hegyei között balesetet szenvedett. A katasztrófát 33 ember élte túl, ám az igazi megpróbáltatások csak ez után következtek. A roncs 3750 méteres magasságban ért talajt: hó, jég és sziklák végtelenje vette körül. A túlélők közül többen súlyosan megsérültek. A gép szűkös élelmiszerkészlete a legszigorúbb beosztás mellett is csak egy hétig tartott ki. A túlélők látták a keresésükre küldött repülőgépeket, ám azok nem vették észre őket. A túlélők egy ideig megpróbálták az ülések bőr borítását és gyapjúbélést enni, de többen megbetegedtek, ezért megegyeztek abban, hogy ha valamelyikük meghal, a többiek ehetnek a holttestéből. A harmadik hét közepén egy lavina nyolc ember életét oltotta ki. Ekkor három férfi úgy döntött segítséget hoznak, csakhogy egy 4670 méteres hegycsúcs állta útjukat, nekik pedig nem volt felszerelésük és nem értettek a hegymászáshoz. Emberfeletti erőfeszítéssel mégis sikerült átküzdeniük magukat a csúcson, majd tíz nap alatt több mint hatvan kilométert tettek meg az embertelen terepen, mire embereket találtak. A roncsnál maradt túlélőket helikopterrel mentették ki, a negyvenöt emberből tizenhatan élték túl a katasztrófát. Ők eleinte azt mondták, hogy miután kifogytak minden élelemből, növényeken és gyökereken éltek, de világos volt, hogy ott, ahol rájuk találtak semmi sem él meg, ezért bevallották, hogy halott társaikat ették. A legtöbben mélyen vallásos katolikusok voltak, a kannibalizmust halálos bűnnek tartották, de egy pap megnyugtatta őket, hogy az extrém körülmények között elkövetett kannibalizmus miatt nem fognak elkárhozni. Az áldozatok maradványait a baleset helyszínén temették el: tizenöt holttestből jóformán csak a csontok maradtak meg. A kegyetlen történetet feldolgozó film 1993-ban, Életben maradtak címmel került a mozikba.

793003447

Violet Jessop, az elsüllyeszthetetlen

Az ír származású, de 1887-ben Argentínában született Violet Jessopra alighanem őrangyal vigyázott. Huszonegy évesen kezdett el utaskísérőként dolgozni a RMS Olympic nevű tengerjárón, amelyik 1911 szeptemberében összeütközött egy hadihajóval. A balesetnek nem voltak halálos áldozatai, az Olympic vissza tudott térni a southamptoni kikötőbe, ahol megjavították. Jessop még fél évig dolgozott a hajón, aztán áthelyezték az RMS Titanicra. Miután a hajó jéghegynek ütközött, az egyik tiszt egy kisbabát nyomott Jessop kezébe és az egyik mentőcsónakba parancsolta. A nőt a többi túlélővel és a babával együtt másnap az RMS Carpathia mentette ki. A hajó fedélzetén egy zokogó nő kikapta Jessop kezéből a babát és szó nélkül elrohant vele. Az első világháborúban Jessop a kórházhajóvá alakított HMHS Britannic fedélzetén szolgált nővérként. A hajó 1916 novemberében egy robbanást követően elsüllyedt az Égei tengeren, miután feltehetően német aknára futott. Jessop ismét egy mentőcsónakban menekült, ám ki kellett ugrania belőle, mielőtt a csónakot miszlikbe zúzta a süllyedő hajó propellere. Jessop súlyos fejsérülést szenvedett, de túlélte a balesetet. Később több hajón is dolgozott, az SS Belgenland fedélzetén kétszer hajózta körül a Földet. Violet Jessop 1950-ben ment nyugdíjba, majd 1971-ben, 83 éves korában halt meg.

1137309218

Juliane Koepcke duplatúlélése

A német-perui Juliane Koepcke szülei a Limai Természettudományi Múzeum zoológusai voltak. Juliane 14 éves volt, amikor a család 1968-ban a perui fővárosból egy őserdei kutatóállomásra költözött, ahol a kislány alap túlélőtechnikákat tanult az édesapjától. Juliane 1971 decemberében az anyjával Limába repült, hogy letehesse az utolsó vizsgáit. December 24-én indultak haza, a gépüket villámcsapás érte és háromezer méteres magasságból lezuhant az őserdőben. Juliane volt az egyedüli túlélő, de ő is súlyosan megsérült. Eltört a kulcscsontja, jobb karján mély vágás volt, agyrázkódást szenvedett és az egyik szeme is megsérült. A 17 éves lány az apjától tanultaknak hála tizenegy napot élt túl magányosan a dzsungelben. Mire rátalált egy folyóparti halászkunyhóra, számtalan rovarcsípése volt, sérülései elfertőződtek, a karján lévő sebben lárvák tanyáztak. Juliane Koepcke később a szülei nyomdokain járva biológus lett, a denevérkutatást választotta szakterületéül. A csodával határos túléléséről szóló életrajzi könyv 2011-ben jelent meg. Egy évvel korábban azt nyilatkozta, a rémálmai és a nyomasztó kérdés, hogy miért pont ő volt az egyetlen túlélő, egész életében kísérteni fogják.

Competitors take part in stage 4 of the 37th edition of the Marathon des Sables between Jebel Zireg and Jdaid in the Moroccan Sahara desert, near Ramlia central Morocco, on April 26, 2023. The 37th edition of the marathon is a live stage 250 kilometres race through a formidable landscape in one of the world's most inhospitable climates. (Photo by JEAN-PHILIPPE KSIAZEK / AFP)

Mauro Prosperi szaharai odüsszeiája

Mauro Prosperi olasz ultrafutó 1994-ben, 39 éves korában rajthoz állt a világ egyik legkegyetlenebb futóversenyén, a hatnapos, hat maratoni távot magába foglaló Marathon des Sables-en. A verseny negyedik napján eltévedt egy homokviharban, ami után kilenc napon át bolyongott a Szaharában, miközben denevéreket evett és a saját vizeletét itta. Amikor rátalált sivatagi nomád megmentőire, már alig élt. A felépülése éveket vett igénybe, később mégis visszatért a sivatagi futóversenyre, amit aztán tízszer is teljesített. Történetéről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Touching the Void 
 Year: 2003 - UK
Director: : Kevin Macdonald 
Mountain climber Joe Simpson, author of 'Touching the Void' (Photo by Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)

Joe Simpson és az üresség érintése

A brit hegymászó, Joe Simpson és barátja, Simon Yates 1985 májusában vágtak neki a 6344 méteres Siula Grande meghódításának a perui Andokban. Bár a hegyet korábban soha senki sem mászta meg, a páros gond nélkül felért a csúcsra, az ereszkedésük azonban hajszál híján tragédiával ért véget. Simpson megcsúszott és eltörte a lábát. Yates próbálta levinni sérült társát a hegyről úgy, hogy a kettőjüket összekötő kötéllel leeresztette egy darabon Simpsont és utána mászott. Ez ment egy darabig, ám a zord időjárás miatt a mászók egy idő után már semmit sem láttak. Yates véletlenül leeresztette Simpsont egy szikla peremén. A sérült mászó a semmiben lebegett, nem tudott felmászni, és társa sem tudta visszahúzni őt. Hosszú idegig próbálkoztak, de semmire sem mentek. Amikor Yates is elkezdett csúszni az üresség felé, nehéz döntést hozva elvágta a kötelet. Simpson lezuhant, de csodával határos módon túlélte az esést, és több napos emberfeletti küzdelemmel sikerült visszavonszolnia magát a hegy lábánál álló sátorhoz. Később Yates sok kritikát kapott, amiért elvágta a kötelet, de Simpson maga sietett társa védelmére. Joe Simpson Touching the Void (Zuhanás a csendbe) címmel könyvet írt történetéről, melyből később filmet is forgattak.

1518626505

Családi hajótörés

Dougal Robertson, skót író és tengerész 1971-ben megvett egy Lucette nevű, közel ötven éves szkúnert Máltán. A következő másfél évben Robertson a feleségével és négy gyermekével áthajózott az Atlanti-óceánon, majd a Karib-tengeren utazgattak. Douglas legidősebb lánya, Anne a Bahamákon kiszállt a kalandos családi utazásból, a helyére egy nem túl tapasztalt tengerészt vett fel a család Panamában. Robertsonék hajója a Galápagos-szigetek felé tartott, amikor egy csapat kardszárnyú delfin léket ütött a vitorláson, ami süllyedni kezdett. A hat hajótörött 38 napon át sodródott a tengeren, először egy felfújható mentőtutajon, majd amikor az használhatatlanná vált, egy alig 3 méteres lélekvesztőn. Esővizet gyűjtöttek, teknősöket és repülő halakat fogtak, miközben cápatámadásokkal dacolva, az áramlatok és a szél segítségével megpróbálták elérni Közép-Amerika partjait. Végül egy japán halászhajó mentette ki őket. Dougal Robertson Survive the Savage Sea, (A tenger fogságában) címmel könyvet írt a történetről, melyből 1992-ben filmet forgattak. Később Dougal egyik fia, Douglas is megírta visszaemlékezéseit The Last Voyage of the Lucette (A Lucette utolsó útja) című könyvében.

CULVER CITY, CA - JUNE 07: Writer Marcus Luttrell attends Spike TV's "Guys Choice 2014" at Sony Pictures Studios on June 7, 2014 in Culver City, California.   Frazer Harrison/Getty Images for Spike TV/AFP (Photo by Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Marcus Luttrell, az utolsó tengerészgyalogos

Marcus Luttrell 1999-ben, 24 évesen lépett be az amerikai haditengerészet kötelékébe, ahol a Navy SEAL különleges alakulat tagja lett. Luttrell 2005-ben érkezett meg Afganisztánba, ahol az Operation Red Wings (Vörös szárnyak hadművelet) részeként azt a feladatot kapta, hogy egy négyfős alakulat tagjaként kutassa fel és likvidálja a hegyek között bujkáló terroristavezért, Ahmad Shahot. Az akció kudarcba fulladt: a négyfős kommandót egy egész tálibsereg szorította harapófogóba, gépfegyverekkel és aknavetőkkel zúdítottak rájuk össztüzet három oldalról. A négy kommandóst egy másik csapat próbálta kimenteni, de a helikopterüket lelőtték, mind odavesztek. Az akciót egyedül Luttrell élte túl, több életveszélyes sérüléssel. Ahmad Shahot 2008-ban egy tűzharc során pakisztáni rendőrök lőtték le. Marcus Luttrell a felépülése után 2010-ig szolgált, a legtöbb időt Irakban töltötte. Luttrell társszerzőként jegyzi A túlélő – A szemtanú beszámolója a Vörös Szárnyak hadműveletről és a 10. számú SEAL-csoport odaveszett hőseiről című 2007-es bestsellert, amiből 2013-ban Lone Survivor (A túlélő) címmel filmet forgattak.

119257108

Poon Lim, a tengeri túlélés bajnoka

Lim a dél-kínai Hainan szigeten született 1918-ban, majd tengerész lett. A második világháború idején az SS Benlomond brit teherhajón szolgált, amit 1942 novemberében, nagyjából 400 kilométerre Brazília partjaitól elsüllyesztett egy német tengeralattjáró. Miközben a legénység menekülni próbált, Limet a vízbe sodorta a hullám. A hajó a torpedótalálat után két perc alatt süllyedt el, Limet a víz alá húzta az áramlás. Mire a mentőmellénye a felszínre lökte, a férfi csak néhány roncsdarabot és törmeléket látott maga körül. Két órával később látott meg egy életmentő tutajt, amire sikerült felkapaszkodnia. A tutajon volt 45 liter víz, hat karton kétszersült, tíz készételkonzerv, tejpor, elemlámpa és vészjelző rakéták. Lim megpróbáltatásai azonban sokkal hosszabbra nyúltak, mint ahogy a készletei tartottak. A tengerész majdnem fél éven át, összesen 133 napig sodródott a nyílt tengeren. Közben a mentőmellényből készített ponyvával esővizet gyűjtött, az elemlámpa rugójából fabrikált horoggal horgászott, elkapta és konzervdobozból készített késsel megölte a tutajra leszálló óvatlan sirályokat. Amikor 1943 áprilisában brazil halászok, több mint 1200 kilométernyire a hajója elsüllyedésének helyétől kimentették, Lim nagyon le volt gyengülve, de három nappal később már megállt a lábán és újra járt. Ő volt az SS Benlomond egyetlen túlélője. A háború után Lim az Egyesült Államokba emigrált, ahol csak a hírneve és egy szenátor közbenjárása miatt telepedhetett le. Jelentkezett az amerikai haditengerészethez, de a lúdtalpa miatt nem vették fel.

This handout picture released by Grupomar shows Australian sailor Tim Shaddock and his dog "Bella" after being rescued by the crew of a Mexican tuna vessel, part of the Grupomar fleet, in the Pacific Ocean on July 17, 2023. An Australian sailor rescued with his dog after more than two months adrift in the Pacific Ocean arrived in Mexico Tuesday, declaring, "I am so grateful. I'm alive." Tim Shaddock was picked up with his dog "Bella" by a tuna vessel after the pair survived for weeks on raw fish and rainwater on their storm-crippled boat. (Photo by Handout / Grupomar / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / GRUPOMAR" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS

Tim és Bella

Csodával határos módon élt túl két hónapot a tengeren sodródva egy ausztrál tengerész és a kutyája. Tim Shaddock és Bella 2023 áprilisában hajóztak ki Mexikóból és Francia Polinézia felé vették az irányt, de hajójuk egy viharban megrongálódott, és onnantól kezdve csak sodródtak, kommunikálni pedig nem tudtak. Shaddock szerencsére tudott horgászni, így nyers halon és az összegyűjtött esővizen éltek, mígnem két hónap után egy helikopter észrevette, majd egy halászhajó partra vitte őket. Bár az 51 éves Tim Shaddock a kutya kölyökkora óta nevelte Bellát, a kéthónapos hánykódás után úgy döntött, inkább örökbe adja a kutyát. Azt mondja, ő máris a következő kalandját tervezgeti, de Bellát nem szeretné még egyszer veszélynek kitenni.