Még nem regisztráltam

TechTud

Globális felmelegedés, ivóvízhiány, MI, migráció – a 21. század legnagyobb kihívásai

Anna Csákó

Mióta írásos emlékeket hagyunk, azóta biztosan tudjuk: az emberiség mindig talált magának valamit, hogy ne unatkozzon. Sokan már 2012-re várták (vagy remélték) a világvégét, de ehelyett úgy tűnik, az emberi faj villámgyors és hirtelen kihalása helyett hozzá kell szoknunk az egyre elviselhetetlenebb életkörülményekhez. Nem szeretnénk beállni a világvégét bunkerekből várók sorába, de nem sok okunk maradt az optimizmusra.

Szerinted melyik a legégetőbb probléma?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

17 szavazat.
Scott E Barbour / Getty Images

Túlnépesedés

A világ lakossága még ebben a században elérheti a 11 milliárd főt. A problémát nem az jelenti, hogy ne lenne elég hely a bolygón ennyi embernek, hanem hogy pazarlás helyett képtelennek tűnünk a meglévő erőforrásaink szétosztására. A túlnépesedéssel párhuzamosan pedig egy ponton túl éppen a születésszámok csökkenése, az egyre hosszabb várható élettartam, és így az elöregedő társadalmak fognak nehézségeket okozni.

David Trood / Getty Images

Globális felmelegedés

Sajnos ez a szó is politikai eszközzé alacsonyodott, amely kabalájának egy fiatal, Greta Thunberg nevű lányt tettek meg; miközben az emberiség egyik, ha nem a legnagyobb kihívásáról beszélünk.

Mohos Márton / 24.hu

Fajok kihalása

Ami a biodiverzitás összeomlásához vezet. Legegyszerűbb példa: ha nincs méhecske, nem porozza be a virágot, a virágot adó növény se lesz, ami pedig csak az uniós élelmiszertermelés 76 százalékát befolyásolja. És ők csak egy faj, a kutatók pedig a hatodik legnagyobb kihalási hullámot vetítik előre a Föld történelme során.

Adrián Zoltán / 24.hu

Elfogy az ivóvíz

Mikor 2018-ban Fokvárosban elfogyott a víz, még mindig elég távoli volt – ha nem is időben, de térben. 2022 nyarára már hozzánk is elért: több városba lajtoskocsikkal kellett hordani a vizet, mert hiába nyitották meg a csapot az ott élők, nem folyt belőle semmi. 2030-ra 40 százalékos hiány lesz az édesvízellátásban.

Sebnem Coskun / Anadolu Agency / Getty Images

Szemét

A műanyaggal teli partra sodrott bálnákról és szemét között sétáló teknősökről talán mindenkinek él egy kép a fejében (ha nem, mutatunk egyet) – de ilyen képek kereséséhez bőven elég, ha a tükörbe nézünk, ugyanis már a szervezetünk is tele van mikroműanyagokkal.

Michael Dunning / Getty Images

Nukleáris háború

Ez tulajdonképpen annak alapján lehet az első vagy legutolsó pontja a listának, hogy a jelenleg 9 atomhatalom birtokában lévő körülbelül 13 ezer atomfegyver egyikét bevetik-e. Paradox helyzet: ha minden jól megy, ezek épp azért vannak, hogy ne vessék be őket. Ha mégis bevetnék, akkor marad pár percünk beimádkozni magunk valaki más bunkerjébe.

Marjai János / 24.hu

Járványok

A koronavírus-járványt senkinek sem kell bemutatni, és talán az is ismert mindenki számára, hogyan képesek a fertőző betegségek néhány óra leforgása alatt akár a világ másik felére is eljutni.

Narciso Contreras / Anadolu Agency / Getty Images

Háborúk

2022-ben az emberiség negyede, azaz 2 milliárd ember élt fegyveres konfliktus sújtotta térségben; az ENSZ főtitkára szerint a II. világháború óta most kell szembenéznünk a legtöbb fegyveres konfliktussal.

Varga Jennifer / 24.hu

Fenntartható növekedés illúziója

Ez mozgatja a kapitalizmust, ami komoly akadályokat hárít a gazdasági és politikai döntéshozók elé. Szalóczy Zsolt fizikus szerint már szó sincs fenntarthatóságról: a globális ipari civilizáció lejtmenetbe kapcsolt, és gyorsuló sebességgel halad az összeomlás felé.

Sabri Kesen / Anadolu Agency / Getty Images

Társadalmi egyenlőtlenségek

Nem szeretnénk újabb számadatokkal dobálózni, de közismert, hogy a világ vagyonának legnagyobb része a világ népességének egy igen apró hányadának kezei közt összpontosul – az eddig soha nem látott tömegeket érintő létminimum alatti élet pedig már most is óriási probléma.

Yuichiro Chino / Getty Images

Mesterséges Intelligencia

„A mesterséges intelligencia általi kihalás kockázatát a világjárványok és az atomháború veszélyével kellene egyenrangúként kezelnie a politikai döntéshozóknak” – idézzük egy korábbi cikkünkben a nagy techcégek vezetőinek nyílt levelét. Néhány ilyen kockázat: deepfake, tömeges munkanélküliség, hamis információk tömege, hacker támadások.

Mohos Márton / 24.hu

Migráció

Ennek okai többek közt a lista egyéb elemei közt keresendők (például globális felmelegedés, túlnépesedés, vízhiány). Telmo Pievani, a Padovai Egyetem professzora szerint az emberiséget mindig is jellemezte a népvándorlás, melynek egyik fő hajtómotorja a klímaváltozás volt.

Farkas Norbert / 24.hu

Energiaválság

Orosz-ukrán háború, brüsszeli szankciók és rezsicsökkentés ide vagy oda, a helyzet ezen a téren se javul sokat a következő években – és amit most érzünk belőle, az csak egy lágy fuvallat.

Szajki Bálint / 24.hu

Polarizáció

Szinte bármit le tudunk bontani jobb vagy bal tengelyre, függetlenül a dolgok árnyaltságától, és attól, mennyire eltérő definícióink vannak alapvető szavak jelentésére. Ez pedig csak tovább fokozza a listán szereplő elemek súlyosságát, hiszen éppen a minél szélesebb körű együttműködés tudna minket segíteni.