Még nem regisztráltam

TechTud

Se Párizst, se Németországot, de még a világot sem robbantották fel – emberek, akik az ellenszegülésükkel változtatták meg a történelmet

Anna Csákó

Filozofikus értelemben egy pillangó szárnycsapása is megváltoztathatja a történelem menetét, de egy háborús helyzetben hozott katonai döntés ennél gyakorlatiasabb szempontok alapján egész nemzetek jövőjét befolyásolhatja. Olyan történeteket hoztunk, mikor egy-egy ember úgy döntött, ellenszegül felettese parancsának, ezzel emberi életeket mentve, vagy olyan módon megcsavarva az eseményéket, hogy bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha.

Szerinted kinek volt szüksége a legnagyobb lélekjelenlétre?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

8 szavazat.
Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images

Aki nem robbantotta fel a saját országát

Míg Dietrich Von Choltitz német tábornok egy ellenséges főváros felrobbantását mellőzte, addig Albert Speer a náci Németország fegyverkezési minisztereként saját hazája teljes iparának és infrastruktúrájának megsemmisítését hagyta ki 1945. március 19-én, mikor megtagadta a Néró-parancs végrehajtását. Állítólag Speer mentálisan már nem tartotta stabilnak Hitlert, valamint (érthető okokból) nem akarta elpusztítani Németországot.

Keystone-France / Gamma-Keystone / Getty Images

Aki szerint Párizs túl szép volt ahhoz, hogy elpusztítsák

Legalábbis erre a tézisre épít Az utolsó éjszaka Párizsban című film, amely a normandiai partraszállást követően a Párizsban állomásozó Dietrich Von Choltitz német tábornok döntését igyekszik megmagyarázni. A német csapatok aláaknázták a francia fővárost, és a vesztét érző Hitler arra adott utasítást, hogy azt robbantsák fel Diadalívvel, Eiffel-toronnyal és Operával együtt. Dietrich von Choltitz megtagadta a parancsot.

Getty Images

Aki megakadályozta a kubai rakétaválság eszkalálódását

A kubai rakétaválság kitörése előtt négy tengeralattjáró Kuba felé vette az irányt, fedélzetükön nukleáris rakétákkal. A tengeralattjárók tisztjei felhatalmazást kaptak azok kilövésére provokáció esetén, miután olyan mélységben nem tudtak rádiójeleket fogadni Moszkvától. A B-99-es tengeralattjáró tisztje az őket fenyegető amerikai mélységi bombák láttán azt gondolta, kitört a harmadik világháború, és ideje bevetni a nukleáris fegyvereket. Vaszilij Arkhipov másodtiszt állítólag ökölre menő harcot folytatott, hogy ez ne így történjen. Ő nyert.

Scott Peterson / Getty Images

Aki megmentett minket a világégéstől

Képzeld el, hogy a hidegháború ideje alatti Szovjetunió főhadnagyaként észleled, hogy Amerikából nukleáris rakétát indítottak Moszkva felé. A világégést okozó parancs világos: ellentámadást kell indítanod. Stanislav Petrov dolga annyi lett volna, hogy ezt jelzi feletteseinek, és megnyomja azt a bizonyos gombot 1983. szeptember 26-án. Nem spoilerezünk azzal, hogy nem tette meg.

Demetrius Freeman / The Washington Post / Getty Images

Aki egy tűzharc közepére repült, hogy megmentse társait

A vietnámi háborúban egy négyfős amerikai felderítő járőrcsapatot körbevett az ellenség, és össztüzet zúdítottak rájuk. Larry Taylor százados a levegőben volt egy Cobra típusú helikopterrel, ám felettesétől azt az utasítást kapta, hogy térjen vissza a bázisra. Taylor ezt megtagadta, és kimentette társait.

MPI / Getty Images

Aki megmentett 66 embert a koreai háború alatt

A koreai háborúban a dél-koreaiak és ENSZ erők oldalán harcoló Dave Teich hadnagy úgy döntött, hogy szembeszegülve a paranccsal négy tankot küld egyik egységük megsegítésére. A segélykérés rádión érkezett E.C. Rivera századostól, aki 65 társával együtt a kínai hadsereg csapdájába esett. Ha Teich akkor a kapitányára hallgat, és figyelmen kívül hagyja a segítségkérést, Rivera egységéből valószínűleg senki sem éli túl.

Keystone-France / Gamma-Rapho / Getty Images

Aki fegyver nélkül vált hőssé

Habár technikailag nem szegett parancsot Desmond Doss tizedes, ő is ahhoz a 72 ezer katonához tartozott, akik lelkiismereti okokból nem fogtak fegyvert a kezükben, azonban bevonultak az amerikai hadseregbe a második világháború alatt. Doss-t később kitüntették, és filmet készítettek életéről, miután az egyik csata alatt, a heves ágyútűz ellenére 75 sebesült társát mentette ki a harcmezőről.

Pen and Sword Books / Universal Images Group / Getty Images

Aki nem lőtte agyon a társait

Az első világháború alatt Franciaországban az egyik gyalogezred két napon keresztül próbálta a lövészárokban álló német egységet támadni, amikor parancsot kaptak egy újabb rohamra. A parancsot megtagadták, az azt adó Géraud Réveilhac tábornok pedig dühében a megfutamodottnak ítélt katonáit akarta agyonlövetni. A parancs végrehajtására felszólított Raoul Berube tüzérségi parancsnok is ellenállt az utasításnak. A történetet Stanley Kubrick dolgozta fel A dicsőség ösvényei című filmjében, melyet Franciaországban betiltottak.

Lewis Whyld / WPA Pool / Getty Images

Aki azt mondta, hogy „francba a parancsnokkal”, és ezért kitüntetést kapott

Kicsit lódítottunk a címben: természetesen Thomas Derrick hadnagy nem azért kapott kitüntetést, mert csúnya szavakkal illette a felettesét. Az ausztrál katona zászlóalja a pápua új-guineai Sattelbergben már órák óta eredménytelenül próbált elfoglalni egy japán állást, mikor visszavonulásra szólították fel őket – Derrick erre elkáromkodta magát, és kért még húsz percet. A később kapott Viktória-kereszt azt jelzi, hogy jól mérte fel a helyzetet.

Arthur Gurmankin / UCG / Universal Images Group / Getty Images

Aki megölte a felesége szeretőjét

Bár valamiféle lélekjelenlét ehhez is kellhetett, valamint a történelem menetét is megváltoztatta vele (hiszen ő volt az első, aki sikeresen védekezett a bíróságon azzal, hogy beszámíthatatlan állapotban követte el a gyilkosságot), mégsem emiatt került fel a listára Daniel Sickles. Az amerikai polgárháború idején Sickles a megtagadott engedély ellenére előre nyomult hadtestével a gettysburgi csata alatt, ezzel vitatható stratégiai hibát követve el: a bal lába és hadtestének 40 százaléka odaveszett, de állítása szerint engedetlenségével segítette a George G. Meade vezérőrnagy vezette hadsereg győzelmét.