Még nem regisztráltam

Kult

Harry Styles, Gwen Stefani, George Michael: énekesek, akik zenekarral és szólóban is sikeresek lettek

top24-admin

Az énekesek egy része képtelen megmaradni a zenekari keretek között, és inkább egyedül hódítja meg a világot, mások az együttesük feloszlása után határoznak így. Próbálkozásaik rendszerint sikeresek, sőt a többség felül is múlja a korábbi csúcsokat.

Szerinted kinek tett jót, hogy szólóban folytatta a pályafutását?

A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.

11 szavazat.

George Michael

A 2016-ban elhunyt George Michael listánk legtöbb szereplőjéhez hasonlóan együttesével és szólóeslőadóként is a csúcsra jutott; igaz, Grammy-díjat csak a Wham feloszlása után tudott nyerni. A becslések szerint George Michael mára világszerte nagyjából 100-125 millió lemezt adhatott el.

Sting

Sting a Police énekes-basszusgitárosaként robbant be a zenei világba, a zenekar az 1983-as, utolsó lemezével érte el a legnagyobb sikereit, olyan daloknak köszönhetően, mint például az Every Breath You Take. Sting szólókarrierjének slágereit szinte lehetetlen felsorolni, nem csoda, hogy egyedül jóval több Grammy-díjat nyert, mint a trió tagjaként. Sting több filmben is szerepelt, de fellépett a Broadway-n is, 2002-ben Golden Globe-ot is nyert a Kate és Leopold betétdalával.

Phil Collins

Phil Collins a Genesis dobosaként vált világhírűvé, neki sikerült a zenekarával is Grammy-díjat nyernie. Az énekes szólóban olyan slágereket gyártott, mint az Another Day in Paradise vagy az Easy Lover, de számos filmben szerepelt és több betétdal is a nevéhez fűződik. Utóbbiak közül hárommal Oscar-díjat is nyert, legutóbb 2000-ben a Tarzan betétdalával.

Robbie Williams

Robbie Williams a Take That-tel ért el világsikereket, ő azonban nem az együttes feloszlása után kezdett szólókarrierbe, jóval korábban kiszállt. Neki lett igaza, a Take That-nek azóta sem sikerült megismételnie a sikereit, Robbie viszont tarolt, a 2000 és 2010 közötti évtizedben például a harmadik legtöbbet hallgatott zenész volt az Egyesült Királyságban Madonna és a Beatles után.

Beyoncé

Destiny’s Child 2006-ig működött, olyan slágereket szállítva, mint a Say my Name vagy a Survivor. A szétválás után minden tag szólókarrierbe kezdett, de sem Kelly Rowland, sem Michelle Williams nem tudott akkora és olyan hosszan tartó sikereket elérni, mint a mára gigasztár magasságokba emelkedett Beyoncé.

Justin Timberlake

Justin Timberlake már a 2002-ig létező ’N Sync tagjaként is óriási sztár lett, és ezt még fokozni is tudta a fiúbanda feloszlása után, ráadásul nem csak énekesként, de színészként is sikereket ér el. A zenész tíz Grammy- és négy Emmy-díj büszke tulajdonosa, és „civilben” is a legmagasabb szinteken játszik, jelenleg Jessica Biel a felesége, korábban pedig Britney Spears-szel, Cameron Diazzal is élt.

Harry Styles

Harry Styles sajátos ívet járt be: először szólóénekes volt, majd a One Direction tagja, később pedig ismét egyedül próbálkozott. Az énekes annak idején a brit X-Factorban tűnt fel, a műsorban szintén megmutatta magát egyedül és a többiekkel is. Ma már csak egyedül ostromolja a listákat, így sikerült három Grammy-díjat is nyernie.

Gwen Stefani

Gwen Stefani talán kivétel a listán, mert hiába a sikeres szólókarrier, azért a No Doubt Don’t Speak-jének népszerűségét nem lehet nagyon megközelíteni. Az énekesnő vissza is tért a zenekarába, a 2012-es lemezt közösen adták ki. Stefani szintén több filmben szerepelt, bár főként magát alakította, azért így is összejött egy szép termés.

Ozzy Osbourne

Ozzy nem csak arra példa, hogy a rendkívül sikeres zenekari évek után is csúcsra lehet jutni, de arra is, hogy a rock and roll életforma nem feltétlenül jelenti azt, hogy 70 év felett már nem lehet például koncertezni. A Black Sabbathot nem nagyon kell bemutatni, az egyik legnagyobb hatású rock/metálzenekar, Ozzy sem tudta teljesen otthagyni, sokszor kiszállt és visszalépett az együttesbe. Karrierjébe még az is belefért, hogy bevállaljon egy realityt az MTV-n.