Széncinege, füsti fecske, bütykös hattyú – Magyarország legjellegzetesebb madarai

Odúban költenek és a co-parenting jegyében mindkét szülő kotlik. Jellegzetes kopácsolásuk és a mesékben betöltött szelíd szerepük közel hozza őket az ember szívéhez, mindemellett pedig az erdei ökoszisztéma kulcsfigurái.

Az egyik leggyakoribb madarunk, „aki” Szabó Lőrinc szerint sírja, de bírja, ami fáj, aki csupa remény, és aki azt fütyüli, hogy a telet bírni illenék, szívnek és tavasznak nyílni kék.

Az egyik legbizalmasabb madarunk, aki szinte kizárólag épületekre építi fészkét. Deszkák felhelyezésével megkímélhetjük magunkat a madárürülék takarításától, őket pedig attól, hogy miután Afrika déli részéről idáig repültek, még otthonuk megépítésének is újra neki kelljen állniuk.

A csalogányokat a dal királyaiként is emlegetik, miután az ő füttyszavuk a legváltozatosabb és dallamosabb, így nem véletlen, hogy gyakori szereplői a legkülönfélébb művészeti alkotásoknak.

Szinte bárhol beléjük lehet botlani Magyarországon, az év bármelyik szakaszában, azonban védett madaraknak minősülnek. Mint a Magyar Madártani Egyesület írja, „meglehetősen elővigyázatlanok”, így gyakran megsemmisülnek a fészekaljaik, valamint fiókáik röpképességük előtt kiugrálnak a fészekből, de a gyámoltannak tűnő énekes madarakat könnyen megtalálják a szüleik, és semmi szükség a „megmentésükre”.

Vonuló madarak, de rendszeresen hazánkban is áttelelnek, és gyakran találkozhatunk velük madáretetők közelében.

A Hunyadiak címerállataként (is) előkelő megítélésnek örvendő hollók a varjúfélék legnagyobb testű madarai, akiknek diónyi méretű az agyuk, de az emberek és emberszabásúak mellett ők is képesek a logikus gondolkodásra és a jövőbetekintésre.

A Balaton nélkülük nem lenne ugyanolyan, de – a kecses megjelenésük ellenére – ha kicsinyeik társaságában találjuk őket, érdemes minél távolabbról elkerülni a csapatot.

Népdalaink és mondókáink gyakori szereplője, a magyar falvak (és a szülés) egyik szimbóluma és a tavasz egyik fontos hírnöke a hazánkban március és szeptember közt megfigyelhető vonuló madár.

Kiskacsa fürdik, hápog, totyog – és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ne etessük kenyérrel.

Bár sokan nem kedvelik őket a hangjuk, fészekrabló szokásaik vagy épp a rendszertani elemzésükről szóló kimondhatatlan nyelvtörő miatt, a kék faroktollazatukat képtelenség nem megcsodálni, ha kertünk közepére szállnak.

Ha a fészkelőhelyük közelében egy köztéri padon leülsz enni, biztosan kunyerálni fognak – de ne hasson meg, hogy nagyon picik és nagyon cukik, kenyérmorzsát, popcornt, és emberi fogyasztásra sem igen javasolt táplálékokat véletlenül se szórjunk szét előttük, mert azzal csak ártunk nekik.

A turulmadár feltételezhető ihletadója fokozottan védett állat – a ragadozók eszmei értéke egymillió forint, ami húszezerszerese az érmének, amelyen feltűnnek.