Brady, Montana, Manning – az NFL történetének legjobb irányítói
Az amerikaifutball zseniális játékmesterei, akik felejthetetlen passzokkal írtak történelmet a NFL-ben – a valaha élt legjobb irányítók közül gyűjtöttünk össze tizenkettőt.
Az amerikaifutball zseniális játékmesterei, akik felejthetetlen passzokkal írtak történelmet a NFL-ben – a valaha élt legjobb irányítók közül gyűjtöttünk össze tizenkettőt.
Nem kérdés, hogy a Forma–1-ben nagyon sok múlik a technikán, de legalább ugyanannyi a pilótán, hiszen hosszú távon csak az marad eredményes, akinek az autója mellett a vezetési képessége is kiemelkedő. A legnépszerűbb autóverseny-sorozat legendás pilótái közül szedtünk össze tizennégyet.
A rekkenő hőségben hová is indulhatnánk, mint egy álló- vagy folyóvízhez, itthon vagy külföldön. És ha már ott vagyunk, próbáljunk ki egy új sportot – íme néhány ötlet.
Az atlétikai vb a világ harmadik legnagyobb sporteseménye, listánk aktualitását pedig az adja, hogy 2023 nyarán éppen Budapest rendezi azt. Ebből az apropóból a legizgalmasabb versenyszámok közül gyűjtöttünk össze tizenegyet.
Az európai szintű magyar futballedzők száma meglehetősen alacsony, ezért is látjuk azt, hogy az NB I-es csapatok hazai trénerek egy szűk csoportja közül válogatnak, vagy külföldi szakembert szerződtetnek. Ennek ellenére egyes magyar edzők híre az európai élcsapatokig is eljutott, sőt fontos szereplőkké váltak nagy klubok sikereiben. Azonban a magyar élvonalban dolgozó trénerekről sem szabad elfeledkezni, hiszen erős bajnokság nincs megfelelő szakemberek nélkül. A közelmúlt legjobb magyar futballedzői közül gyűjtöttünk össze tízet.
Áttekintve az alábbi sportolók pályafutását, igen nehezen elképzelhető, hogy a következő évtizedekben valaki felülmúlja az itt felsoroltak eredményeit. Legendák, akik évtizedeken keresztül meghatározták a sportágat. A női tenisz legnagyobb alakjai közül gyűjtöttünk össze tizennégyet.
Minden világbajnokság előtt és közben izgalmas téma, hogy milyen a vb-labda. Igaz, jellemzően akkor hallunk róla sokat, ha a főszereplők – főleg a kapusok – panaszkodnak, mégis érdemes áttekinteni, melyek voltak a meghatározó darabok, hiszen ezen keresztül a labdarúgás fejlődése is lekövethető. Az ikonikus vb-labdák közül gyűjtöttünk össze tizenegyet.
Aki nem futballrajongó, soha nem értheti meg, miért énekelnek, skandálnak szenvedélyesen a szurkolók a csapatuk meccsén. Pedig a történelem, a klubszín és a címer mellett az induló a legfontosabb szimbólum, ugyanis a klubhimnusz éneklése a tömegből közösséget varázsol. A legnagyobb futballindulók közül szedtünk össze tizenegyet.
A Denver Nuggets története során először nyerte meg az NBA-t. Az évad legértékesebb játékosának a philadelphiai Joel Embiidet választották, míg a döntő MVP-je a bajnokcsapat szerb klasszisa, Nikola Jokic lett. A szezon végeztével a legjobb játékosok közül gyűjtöttünk össze tizennyolcat.
A labdarúgó-bajnokságok erősségét nehéz összemérni, hiszen csak a legjobb néhány csapat verseng az európai kupasorozatokban. Számos szempont alapján állíthatunk sorrendet: vizsgálhatjuk a legjobb csapatok nemzetközi sikerességét, elemezhetjük, mennyire sűrű a középmezőny, vagy akár alapul vehetjük a bajnokságban játszó világsztárok számát. Aktuális listánkban a felsoroltak egyvelege alapján igyekeztünk összeszedni a tizenegy legerősebb futballbajnokságot.
Szoboszlai Dominik nem untatta a közönséget az elmúlt években: továbbjutást érő gól Izland ellen, hosszabbításban berúgott büntető a PSG-nek, huszonötről bomba a Dortmundnak. Egy biztos, a fiatal magyar középpályástól számos alkalommal igazi világklasszis-teljesítményt láthattunk.
A 2023 nyarán Lipcséből Liverpoolba szerződött magyar középpályás kivételes rúgótechnikájának köszönhetően félelmetesen nagy gólókat lő mind szabadrúgásból, mind akcióból. Szoboszlai Dominik karrierje talán legfontosabb mérföldkövéhez ért, hiszen leigazolta egy angol topcsapat, ezért eddigi pályafutása legszebb góljai közül szedtünk össze tízet.
Olyan eredményt elérni, amilyet korábban még senki, kivételes dolog. A magyar úszósport szerencsére bővelkedik az ilyen rekordokban, ezért a legemlékezetesebb magyar úszóvilágcsúcsok közül szedtünk össze tízet. A válogatás során kizárólag az 50 méteres medencében úszott csúcsokat vettük figyelembe.
Soha nem tűnt annyira könnyűnek 10 másodperc alatt futni a 100 métert, mint amikor Usain Boltot nézte az ember. A jamaikai legenda légies mozgása összetéveszthetetlen, eredménylistája pedig páratlan: nyolc olimpiai bajnoki cím, tizenegy világbajnoki arany. Fantasztikus karrierje legemlékezetesebb versenyei közül gyűjtöttünk össze tízet.
Története során először nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Manchester City. Az angol sztárcsapat végig magabiztos volt, a döntőben az addig szintén remeklő Intert győzte le. Aktuális toplistánkban az egyéni teljesítményekre koncentráltunk, ezért BL-évad legjobb játékosai közül gyűjtöttünk össze tizenkilencet.
Teljesen mindegy, hol játszik a magyar jégkorong-válogatott, a szurkolók gondoskodnak arról, hogy a világ minden táján ismerős legyen a „Ria, ria, Hungária”, a Republic-együttes slágere, a Repül a bálna és a guggolós koreográfiával előadott népdal, az Érik a szőlő. Hokicsapatunk mérkőzései láttán megannyiszor szakadt már meg a szívünk, amikor drámai körülmények között kikaptunk, de legalább ennyi alkalommal ugrottunk föl a székből, mert a végjátékban mi győztünk. Az egyik legszerethetőbb nemzeti csapat felejthetetlen mérkőzései közül gyűjtöttünk össze tízet. És mi mást is mondhatnánk: még, még, még, még, még, ennyi nem elég!
Megannyi generáció élte át a legnagyobb futballélményeit a Népstadionban! Több mint hatvan éven keresztül volt a magyar válogatott otthona, itt rendezték a felejthetetlen a kettős rangadókat a négy nagy fővárosi együttes részvételével és a hazai klubcsapatok legfontosabb nemzetközikupa-mérkőzéseit. Aktuális listánkban legemlékezetesebb meccseket gyűjtöttük össze, de visszaemlékezésünk nem lenne teljes, ha ráadásként nem említenénk meg az évente megtartott színész-újságíró rangadót (SZÚR), amely félelmetes népszerűségnek örvendett: a délelőtti esztrádműsor és a „művészfelvonulás” után következett a nap fénypontja, a színész- és az újságíróválogatott mérkőzése. Az 1953-ban elkészült stadion 2002-ben „felvette” Puskás Ferenc nevét, amelyet egészen a 2014-es bezárásig viselt.
A játékvezetők kétségtelenül a futballvilág legnépszerűtlenebb szereplői, hiszen jellemzően akkor alkotunk véleményt róluk, ha csapatunk számára kedvezőtlen ítéletet hoznak. Mégis vannak közöttük, akik sokak tiszteletét élvezik. A legjobb focibírók közül szedtünk össze tízet.
Köztudott, hogy az elegáns sportág hosszú évtizedek óta rendkívül népszerű Nagy-Britanniában, de Magyarországon is jelentős méretű rajongótábor követi a legfontosabb tornákat. Története során igazi sztárokat termelt ki a sznúker, közülük gyűjtöttünk össze tízet.
Száznyolcvan, kilencnyilas, kiszálló. Olyan fogalmak, amelyekkel néhány éve még csak ismerkedett az átlag magyar sportrajongó, mára viszont a szűkös karácsonyi kínálat egyik legkedveltebb televíziós sportprogramja lett a dartsvilágbajnokság. A hatalmas sikersztori legnagyobb alakjai közül szedtünk össze tízet.
Összességében a sportolást egészségesnek tartjuk, azonban akadnak olyan mozgásformák, amelyek hallatán frászt kapnak a szülők, ha a gyermekük bejelenti, hogy ki szeretné próbálni. A különleges, szinte folyamatos életveszély mellett űzhető sportágak megítélése változatos: vannak, akiket már a látványtól is a rosszullét kerülget, mások viszont – az átlagosnál bátrabbak (vagy vakmerőbbek?) – az adrenalin rabjává válnak, és életük értelmévé válik az adott sportág.
Igazságtalan az élet, ha belegondolunk, hogy tele a futballvilág olyan kiegészítő emberekkel, cserekapusokkal akiknek három-négy BL-címük is van, miközben egy sor generációs tehetségnek és világklasszisnak soha nem adatott meg, hogy felemelje a legrangosabb klubtrófeát. Közülük szedtünk össze most egy tucatot a teljesség igénye nélkül.
A magyar férfivízilabda legsikeresebb időszakában Kemény Dénes edzőlegenda vezette a válogatottat: három olimpiai bajnoki cím, egy világbajnoki elsőség és két Eb-arany a mérleg, ha csak a legfontosabb eredményeket vesszük. A 2004-es athéni olimpia döntőjének lefújása után Hajdú B. István kommentátor elcsukló hangon azt mondta: „Hát, kedves nézők, sose hittem volna, hogy tizenhárom fürdőgatyás férfitől még elsírom magam”, így mi sem kézenfekvőbb, minthogy a Kemény-éra világszinten is kiemelkedő játékosai közül gyűjtsünk össze tizenhármat.
A Ferencváros zsinórban ötödször is megnyerte a labdarúgó NB I-et, de ez korántsem jelenti azt, hogy unalmas bajnokságot nézhettek végig a szurkolók. Az ezüst- és a bronzéremért még az utolsó fordulóban is több csapat harcolt: a feljutó Kecskemét kitűnő, szinte végig stabil játéka második helyet ért, a harmadik pedig a második félévben jócskán feljavult Debrecen lett. A Vasas kiesése már korábban biztos volt, de a másik távozóról a 33. forduló meccsei döntöttek – végül az angyalföldiek mellett a Honvéd is az NB II-ben szerepel jövőre. Jelen listánkban az egyéni teljesítményeket értékeltük: a 2022–23-as évad legjobb játékosai közül gyűjtöttünk össze tizenegyet.