Libanyak, kukoricacsuhé, közös szivacs – a legfurcsább eszközök, amiket a vécépapír előtt használtak

A Gargantua és Pantagruel egy 16. századi francia szerzetes, François Rabelais szatirikus regénye, amelyben az egyik papír hatékonyságában nem kifejezetten bízó szereplő azon elmélkedik, hogy mivel lehetne jobban kitörölni a feneküket. Több lehetőség felvázolását követően végül arra a megfejtésre jut, hogy a tökéletes módszerhez „egy jól kiütött liba nyakára” van szükség, az állat fejét pedig a lábaink közé kell fogni. Kérdéses, hogy ez a módszer mennyire lehetett elterjedve.

A római korban nemcsak a fürdőzés számított közösségi élménynek, hanem az is, ha az ember könnyíteni szeretett volna magán. Innen nézve egyáltalán nem meglepő, hogy az ókori Rómában a közös használatú, egy térben található, székletürítésre kitalált lyukak mellett a művelet utáni tisztálkodásra is közösen használt eszközük volt. Ez volt a xylospongium, a modern vécékefékre emlékeztető, tengeri szivaccsal ellátott bot, amit használat után egy vízzel töltött edénybe kellett helyezni.

A már a 16. században hódító utakra induló Brit Királyi Haditengerészet vitorlásain sem lehetett fenékig tejfel az élet. És nem csak a nyílt tengeren való hajózás viszontagságai miatt: a tengerészeknek a székletürítés és az azt követő tisztálkodás is viszonylag bonyolult feladat volt. Az egészet a hajó orránál tudták elvégezni. Amikor pedig a fenéktisztításra került sor, felhúztak a tengerből egy kötelet – amin szerencsés esetben egy rongy is volt –, és azt használták. Majd szépen visszaengedték a vízbe, hogy más is használni tudja. Az angol nyelvterületen ma is népszerűnek számító sértés, a tow-rag kifejezés is innen származik.

Az ókorban a Földközi-tenger mentén több nép kultúrájában is megjelent a cserépre írás gyakorlata. Az ógörögül és a történelemtudományban osztrakonnak nevezett, írással ellátott cserépdarabokat a görögök arra is használták, hogy a polgárok száműzéséről szavazzanak. Ha pedig valakit száműztek, akkor az is gyakran előfordult, hogy a megszégyenítés jeleként a száműzött személy nevével ellátott cserépdarabokkal törölték ki a feneküket a polgártársak.

Nem csak a fűszereket, a puskaport és a papírt köszönheti Kínának és a selyemútnak Európa. Az értékes kereskedelmi áruk mellett az útvonalat betegségek is bejárták. A kórságok elterjedésének egyik okozói azok a széles körben elterjedt, rongyokkal borított pálcák voltak, amelyeket fenéktisztításra használtak. A selyemút egyik nagy kereskedelmi állomásán a kutatók például olyan paraziták nyomait fedezték fel, amelyek nem voltak őshonosak azon a területen. A képen rongy nélküli változatban látható chuugi, azaz a szarbot Japánban is elterjedt eszköznek számított a 7. században.

Az ókori görögök jobb híján kavicsokat használtak a fenekük tisztítására.

Arisztophanész egyik komédiájából pedig még azt is tudjuk, hogy az igazán rutinos versenyzőknek csupán három kavicsra volt szükségük az altáji frissesség eléréséhez.

Mivel az első papírmalmok csak a 16. században jelentek meg Európában, ezért a középkorban sem állt rendelkezésre még a papír. A moha szinte mindenhol megterem, így nem csoda, hogy az emberek már régen rájöttek arra, hogy ez a kiváló nedvszívó képességű növény a székelés után is segítség lehet. Egyszerű, mégis nagyszerű megoldás. Főleg, ha egy erdőben van az ember.

A korai amerikai telepesek elég kemény életet éltek, és az olyan kényelmi eszközök, mint a WC-papír, még évszázadokig nem voltak kereskedelmi forgalomban. A kukorica meglehetősen bőséges készletben állt rendelkezésre, és az 1700-as években az eldobott kukoricacsövek nem mentek kárba.

Ezek az eszközök a kiváltságosok fenéktisztítási luxusának a kellékei voltak a 15-16. századi Franciaországban. A királyok ebben az időszakban természetesen nem maguknak törölték ki, megvolt erre a saját, lovagi címmel rendelkező emberük, a Chevalier Porte-Coton. Sok király, például XIV. Lajos még vendégeket is fogadott, miközben a szobájában található, székletürítésre kialakított komódján ült.

Mivel a papírt Kínában fedezték fel, abban sincs semmi meglepő, hogy itt is használták először a papírt fenéktisztításra. A rizsszalmából készített papír már több mint ezer éve, az időszámításunk szerinti 6. században is a kínai mindennapok része volt. A 14. századra a kínai császári udvar a vécépapírt a következő szintre emelte. A kézművesek tonnaszámra készítettek különösen puha és illatos papírt a császár és családja számára.